KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nincs kegyelem

Bírák és vamzerek

Vajda Judit

A Csudafilm súlytalan bohózata után Ragályi Elemér operatőr-rendező kőkemény valóságdrámát alkotott.

 

A Nincs kegyelem már az első perctől kezdve rendkívül erőteljes: nyers fekete-fehérben, brutális közelikkel és szuperközelikkel egyenesen a közepébe, egy rendőrségi vallatásba vágva kezdi el az alcímben (P. D. emlékére) jelzett Pusoma Dénes, filmbeli nevén Suha Dénes tragikus történetét. Hogy a premier- és szuperplánok dinamikus használatával nem a nézői azonosulás megteremtése, hanem a hatáskeltés az alkotó célja, akkor válik egyértelművé, amikor sorra kapjuk az újabb dinamikus vizuális eszközöket: egymásra vágott extrém szögekből, alulról, a börtönlépcső alól, majd felülről, egy drótkerítés mögül követhetjük, ahogy a kihallgatott rabot zárkájába visszakísérik.

Az erőteljes vizualitáshoz a filmben hangsúlyos dokumentaritás társul: az eredeti helyszínen forgatott bírósági jelenetektől a lepukkant rendőrségi irodában villódzó, ugráló képernyőjű számítógépen át a hiteles szóhasználatig minden elem azt szolgálja, hogy a Nincs kegyelem minél pontosabban idézze fel a megtörtént eset körülményeit. Pusoma Dénes esetéről korábban dokumentumfilm is készült Daráló címmel, Komenczi Norbert rendezésében, a Ragályi-film maga pedig Magyar Elemér dokumentumdrámáján alapul.

A dokumentarista jelenetekkel éles ellentétben állnak ugyanakkor azok az eszközök, melyekkel Ragályi egyéníteni akarja hősét, a jogi nyelv és eljárásrend útvesztőjében végzetesen elveszett kisembert. A főcím alatt látható, a főhőst különböző életkoraiban ábrázoló fotók ugyan még egyformán szolgálják a hitelességet és az egyénítést, ám ezt követően mindez élesen kettéválik. A valószerű, realista jeleneteket a gyilkossággal gyanúsított Suha víziói, álmai és rémálmai ellenpontozzák, melyek egyszersmind apró részekre is tagolják a filmet. Tárgyalóteremben zajló orgia az összes bemutatott figura részvételével, a vádlottat biztató (sőt csábító) bírónő, azaz a vágyálom, a visszájára fordított valóság jelenik meg a börtönben senyvedő férfi látomásaiban.

Habár az erős kezdés kemény, brutális, valósághű művet ígér, a szubjektivizáló eszközök gyengítik a hatásos realizmust, ahogy a többszörös flash-backek is (például amikor Suha a zárkában felidézi kihallgatását, melynek során pedig az áldozat meggyilkolásának napjára emlékszik vissza) inkább gátjai a megértésnek: a Nincs kegyelemhez talán jobban illene az egyenes vonalú, célra tartóbb elbeszélésmód.

Ragályi Elemért nem a társadalmi-szociológiai háttér érdekelte, hanem a törvénytől sújtott ember. A több mint tíz évvel ezelőtt gyilkosságért ártatlanul elítélt, börtönbe zárt, végül csupán a véletlennek köszönhetően kiszabadult Pusoma Dénes szomorú véget ért története mindazonáltal alkalmas arra, hogy megjelenítse és szimbolizálja a többi hozzá hasonló – többnyire roma – sorstársa ügyét, amikor közvetlen bizonyíték nélkül, jobb híján vagy a társadalom nyomására ítéltek el vétleneket. Gondoljunk csak Burkáékra (akik ugyan végül szerencsésebben jártak, de előtte közel hat évig ültek ártatlanul), a Gán fivérekre (akiknél a bíróság „primitívségükre” hivatkozva csökkentette kártérítésük összegét) vagy arra a közelmúltban történt esetre, amely mindennél aktuálisabbá teszi Ragályi művét: Pusoma esetéhez hasonlóan a vak véletlennek köszönhetően derült ki, hogy Kaiser Ede mindezidáig ártatlanul ült – legalábbis a móri mészárlás miatt.

A kezdeti részletezés után a Nincs kegyelem néhány kulcsfontosságú momentuma (például a beismerő levél megírása) és tragikus végkifejlete balladai homályba vész. A film valószínűleg jobban kibontaná a történet részleteit, ha az alkotók eredetileg nem feszes, 70 perces tévéfilmnek szánták volna (Fekete fehér címmel a művet idén februárban be is mutatta a Duna Televízió), Nagypál Gábor tökéletes alakítása azonban így is átélhetővé teszi az alkotást. Bemutatkozó nagyjátékfilmje, a kevésbé sikerült Csudafilm után így Ragályi Elemér ezúttal rendezőként is igazán értékes művet hozott létre, mellyel méltó emléket állít egy ártatlanul és jogtalanul szenvedett embernek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8985