KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/november
• Jovánovics Miklós: Egyenlő szárú háromszög Örökség
• Zsugán István: Világsiker kontra kritikusok Beszélgetés Mászáros Mártával
• N. N.: Mészáros Márta filmjei külföldön
• Koltai Tamás: Gumipofa Haladék
• Ferge Zsuzsa: Iskolapélda-e az Iskolapélda?
• Zoltai Dénes: A „már nem” és a „még nem” között Don Juan
• Ciment Michel: Melodráma és realizmus Losey a Don Juanról
• N. N.: Joseph Losey filmjei
• Molnár Gál Péter: A brechti filmelbeszélő Joseph Losey portréjához
• Szabolcsi Miklós: Interlúdium Zenekari próba
FESZTIVÁL
• Brossard Jean-Pierre: Új természetesség Áramlatok és irányzatok a mai francia filmben
• Molnár Gál Péter: Kultúrhistóriai pikreszk Molière
LÁTTUK MÉG
• Barabás Judit: Revans
• Fekete Ibolya: Lavina
• Tardos János: A varázsló inasa
• Harmat György: Luxusbordély Párizsban
• Loránd Gábor: Istenem, emberek vagyunk!
• Zilahi Judit: Kaliforniai lakosztály
• Józsa György Gábor: A szökött fegyenc
• Szőllősy Judit: Modern Robinson és családja
• Loránd Gábor: Árnyak Dubrovnik felett

• Nemeskürty István: A fogatókönyvírás klasszikusa Bíró Lajos emlékezete
TELEVÍZÓ
• Berkes Erzsébet: Gróf – polgártárs A különc
• Koltai Tamás: A miniszteri autó kereke Doktor Senki
• Csala Károly: A válaszfal döntögetése Riva del Garda: Prix Italia
• Liszkay Tamás: Nemzetközi tévényelv: kulturális eszperantó? DEC '80: Jegyzetek egy televíziós tanácskozásról
• Gambetti Giacomo: A magántévék dzsungelében
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Loius Malle önmagáról
TELEVÍZÓ
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 1.
POSTA
• Veress József: Régi óra lassan jár
• Dominus Péter: A látomás látomása

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az élők és a holtak

Tosoki Gyula

Zivi i mrtvi – horvát, 2007. Rendezte: Kristijan Milić. Szereplők: Filip Šovagović, Velibor Topić, Slaven Knezović. Forgalmazó: ADS Service. 87 perc.

A jugoszláv partizánfilm – a román történelmi kalandfilmhez vagy a hazai termelési filmekhez hasonlóan – azon műfajteremtési kísérletek gyümölcse, amelyek a létező társadalmi rend legitimálását célozták a keleti blokkban a második világháború utáni időszakban. Nagy múltú – jóllehet korántsem dicsőséges – műfajról van szó, amely napjainkra éppúgy megérett az újragondolásra, újraírásra, mint bármely más zsáner. Csak éppen senki nem törődik vele. Kusturica az Undergroundban megidézte ugyan a szellemét, de lássuk be: manapság nincsenek nagy üzleti lehetőségek egy partizánfilmben.

A horvát Kristijan Milić másként gondolta. Debütáló munkájában a partizánfilm hagyományát és egyes amerikai mozik (A szakasz; A lápvidék harcosai) örökségét a horroréval keresztezi. A cselekmény két szálon fut, a tér – Bosznia hegyei és a delejes nevű Temetőrét – ugyanaz mindkettőben, az idő viszont különbözik: az egyik szál 1943-ban, Bosznia horvát megszállásának időszakában, a másik 1993-ban, a délszláv testvérharc alatt játszódik. Mindkét cselekményszál hősei kiskatonák, akik azt a feladatot kapják, hogy számoljanak le az erdőkben rejtező partizánokkal, illetve csetnikekkel.

Milić váltakozva mutatja a két idősík történéseit, helyenként okosan egymásra rímeltetve azokat (lásd például a Temetőrét tábortüzeit, amelyek már a játékidő első harmadában behozzák a természetfeletti elemeket a filmbe), ugyanakkor problémát jelent, hogy a cselekmény minden látszat-titokzatosságával és rémmozikat idéző zárlatával együtt is kiszámítható. Sokat emelt volna az opuszon – egyúttal talán mélyebbé tette volna a történetet –, ha a rendező bátrabban nyúl az idősíkváltásokhoz, és nem jelzi feltétlenül mindenhol az idődimenziók határait.

Mindazonáltal Az élők és a holtak míves munka, az operatőrök teljesítménye kiváló (légyen szó a szépiaszínű 1943-as, vagy a naturalisztikusabb 1993-as jelenetekről), a korai Carpenter-szerzeményekre emlékeztető, jó arányérzékkel adagolt és minimalista kísérőzene pedig igen hatásos.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10511