KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/november
• Jovánovics Miklós: Egyenlő szárú háromszög Örökség
• Zsugán István: Világsiker kontra kritikusok Beszélgetés Mászáros Mártával
• N. N.: Mészáros Márta filmjei külföldön
• Koltai Tamás: Gumipofa Haladék
• Ferge Zsuzsa: Iskolapélda-e az Iskolapélda?
• Zoltai Dénes: A „már nem” és a „még nem” között Don Juan
• Ciment Michel: Melodráma és realizmus Losey a Don Juanról
• N. N.: Joseph Losey filmjei
• Molnár Gál Péter: A brechti filmelbeszélő Joseph Losey portréjához
• Szabolcsi Miklós: Interlúdium Zenekari próba
FESZTIVÁL
• Brossard Jean-Pierre: Új természetesség Áramlatok és irányzatok a mai francia filmben
• Molnár Gál Péter: Kultúrhistóriai pikreszk Molière
LÁTTUK MÉG
• Barabás Judit: Revans
• Fekete Ibolya: Lavina
• Tardos János: A varázsló inasa
• Harmat György: Luxusbordély Párizsban
• Loránd Gábor: Istenem, emberek vagyunk!
• Zilahi Judit: Kaliforniai lakosztály
• Józsa György Gábor: A szökött fegyenc
• Szőllősy Judit: Modern Robinson és családja
• Loránd Gábor: Árnyak Dubrovnik felett

• Nemeskürty István: A fogatókönyvírás klasszikusa Bíró Lajos emlékezete
TELEVÍZÓ
• Berkes Erzsébet: Gróf – polgártárs A különc
• Koltai Tamás: A miniszteri autó kereke Doktor Senki
• Csala Károly: A válaszfal döntögetése Riva del Garda: Prix Italia
• Liszkay Tamás: Nemzetközi tévényelv: kulturális eszperantó? DEC '80: Jegyzetek egy televíziós tanácskozásról
• Gambetti Giacomo: A magántévék dzsungelében
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Loius Malle önmagáról
TELEVÍZÓ
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 1.
POSTA
• Veress József: Régi óra lassan jár
• Dominus Péter: A látomás látomása

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A démon arca

Sepsi László

Incarnate – amerikai, 2016. Rendezte: Brad Peyton. Írta: Ronnie Christensen. Kép: Dana Gonzales. Zene: Andrew Lockington. Szereplők: Aaron Eckhart (Dr. Ember), Carice van Houten (Lindsay), David Mazouz (Cameron), Catalina Sandino Moreno (Camilla). Gyártó: IM Global / Blumhouse. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 91 perc.

 

Mivel James Wan sikerrel telítette a horrorpiacot saját démonjaival és szellemvadászaival, az okkult területekre tévedt további alkotóknak szükségképpen ki kell kutatniuk a téma újabb variációs lehetőségeit, ha meg akarnak mérkőzni a tükörsimára polírozott konkurenciával. A démon arca a műfaji mash-up jó kezekben igen hálás stratégiáját választotta, egy az egyhez arányban vegyítve megszállt gyerekes ördögfilmet az instabil alternatív valóságokban (jelen esetben tudatalattikban) játszódó sci-fivel – csak éppen az Ördögűző találkozása az Álomküzdőkkel (esetleg az Insidious flörtje az Eredettel) ezúttal egyáltalán nem jó kezekbe került.

A démoni megszállottsághoz kapcsolódó közhelyek (diszfunkcionális család, felnőtt hangon dörmögő poronty) felsorakoztatása után A démon arca előbb átköltözteti az alműfajt a sci-fi felségterületére – démonológia helyett a parazitológiából kibontva az elengedhetetlen körítést –, majd mire a tolókocsiba kényszerült John Constantine-pótlék bajtársai segítségével alámerülhetne a fertőzött elmék bugyraiba, a készítők ötletei is kifogynak. A démon arcának álomterei a Freddy Krueger-féle szórakoztató extravagancia hiányán túl is konganak a kreatív ürességtől, ahol a legmarkánsabb vizuális ötlet egy szokatlan színűre festett ajtó, miközben a fantázia-deficit végső tüneteként a másvilági harcokat is puszta ököllel vívják a résztvevők. Az ördöginek szánt elmejáték így hamar dugába dől, trükkjei nem elég látványosak és nem is elég ravaszak ahhoz, hogy lehengereljék a (10. perc után már a borítékolható) nyitott befejezést váró nézőt. Viszont egy feladatot mégis nagyobb sikerrel teljesít, mint a szintén mentális idea-beültetésre vállalkozó Eredet: megtekintése után ugyanis lehetetlen szabadulni az Awolnation Sailjének a filmben többször hallható dallamaitól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13049