KritikaGárdos Éva: Amerikai rapszódiaHome, homeMátyás Péter
Az Amerikában élő ismert vágó, Gárdos Éva életének legszemélyesebb élményeit meséli el első játékfilmjében.
Kierkegaard egy helyen olyan beduinról beszél, aki a sivatag közepén sátrában kuporog, nem lát maga körül egyebet, csak homokot, és nem érzi meg, hogy az üdítő forrás ott van a sátrában, a homokréteg alatt. Az üdítő forrás bennünk van, a választásra kényszerülő egyén e választások során önmagából merít, önmagát is formálja. Az Amerikai rapszódia a meghitt emlékezés, a bensőséges vallomás, a drámai szembenézés filmje lehetett volna. Tinédzser hőse identitását keresi, miközben választania kell két anya, két család, két haza között.
1950-ben Magyarországon a kommunista elnyomás idején egy család elhatározza, hogy nyugatra szökik. A szülők az idősebb gyerekkel együtt kalandos körülmények között átjutnak a határon. Fiatalabb, néhány hónapos lányukat egy felbérelt nőnek kellene kicsempésznie az országból. A terv meghiúsul, a csecsemő itthon marad. Zsuzsa vidékre kerül nevelőszülőkhöz, akik nagy szeretettel gondoskodnak róla, saját lányukként nevelik. A család közben Los Angelesbe érkezik, és beilleszkedik az amerikai életformába. Öt évvel később a nemzetközi Vörös Kereszt segítségével a család újra egyesülhet. Zsuzsa nagymamája tulajdonképpen ellopja unokáját a nevelőszülőktől, akiket igaziként szeret, és felteszi a kislányt egy repülőre. A magyar faluból a kaliforniai kertvárosba érkező Zsuzsa idegennek és otthontalannak érzi magát, érzései Magyarországhoz, vérségi kötelékei viszont új hazájához kötik. Tíz évvel később immár rebellis kamaszként melegséggel és nosztalgiával emlékezik vissza gyermekkorára. A helyét kereső, önmagában bizonytalan Zsuzsa visszarepül Budapestre, hogy szembesüljön emlékeivel, megérthesse szüleit, és megtalálja önmagát.
Az íróként és rendezőként most debütáló Gárdos Éva életének legszemélyesebb élményeit és ellentmondásait ruházta át hősnőjére. A magyar gyökerekkel rendelkező, de a hatvanas évek Amerikájában élő kamaszlány elveszettnek érzi magát. Rockzenét hallgat, cigarettázik, csókolózik – önállóságra vágyik, és önmagát keresi. Anyja szeretné bepótolni az elveszett korai éveket, ezért túlzott szigorral vigyáz lánya erkölcsére, korlátozó intézkedésekkel, „kijárási” tilalommal bünteti őt. Az egyik meghökkentő, pszichológiailag megalapozatlan jelenetben a kommunista börtönök elől elmenekült anya bezárja „eltévelyedett” lányát a szobájába, az ablakokra pedig lakatosokkal vasrácsot szereltet fel. A szabadság földjén, választott hazájában ez enyhén szólva nem tipikus. Nincs szerencsénk a film befejezésével sem, amikor a hazatérő Zsuzsa rátalál önmagára és anyjára. A két nő egy szimbolikus kerítés két oldalán sétálva kölcsönösen megérti a másikat, megbocsátanak egymásnak. Az érzelmi katarzist a múltról és az önmegvalósításról szóló lapos és felesleges párbeszéd megsemmisíti, a jelenet túlságosan mesterkélt lesz.
Ennél is nagyobb problémát jelent a magyar valóság ábrázolása. Az ötvenes évek sztálinista típusú diktatúráját mindössze néhány pártvezetõ falra függesztett fotója és egy úttörőcsapat éneklő felvonulása jelzi. A kis Zsuzsi egy tágas és lakájos falusi házban tölti gondtalan gyermekkorát, születésnapján pedig csirkecomboktól, savanyúságtól és süteményektől roskadozik az ünnepi asztal. A rendezőnő a későbbiekben sem riad vissza a gulyáskommunizmus képi toposzainak ábrázolásától, a fejkendős, takaros vidéki asszonyoktól kezdve a három cigányprímásig, akik a talpalávalót húzva követik a Margitszigeten unokájával sétáló nagymamát. Ezt az operettvilágot erősíti a film zenei anyaga is. A napfényes Kalifornia konzumkultúráját a Beach Boys és Elvis Presley képviseli, a cigánydalokat viszont a mai kor igényeihez hangszerelve Sebestyén Márta tolmácsolja, az úgynevezett „világzene” címkéje alatt.
Az Amerikai rapszódia magyar alkotói és vonatkozásai ellenére ízig-vérig amerikai film. Gárdos saját hagyományait áthangolva és módosítva azonosul a nyugati kommersz kultúrával. Cselekményvezetési technikája kiszámítható, a sajátságost ismerős formákban adja elő, így semmiféle olvasási nehézséget nem támaszt. Ez a jól kozmetikázott, ámde hamis, valószínűtlenül színes világ csak az ismeretterjesztő brosúrák hitelességével rendelkezik. Lehet, hogy a rendező- és hősnő hazatalált, de ez a haza tőlünk messze van.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 901 átlag: 5.44 |
 |
|
