KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/november
• Jovánovics Miklós: Egyenlő szárú háromszög Örökség
• Zsugán István: Világsiker kontra kritikusok Beszélgetés Mászáros Mártával
• N. N.: Mészáros Márta filmjei külföldön
• Koltai Tamás: Gumipofa Haladék
• Ferge Zsuzsa: Iskolapélda-e az Iskolapélda?
• Zoltai Dénes: A „már nem” és a „még nem” között Don Juan
• Ciment Michel: Melodráma és realizmus Losey a Don Juanról
• N. N.: Joseph Losey filmjei
• Molnár Gál Péter: A brechti filmelbeszélő Joseph Losey portréjához
• Szabolcsi Miklós: Interlúdium Zenekari próba
FESZTIVÁL
• Brossard Jean-Pierre: Új természetesség Áramlatok és irányzatok a mai francia filmben
• Molnár Gál Péter: Kultúrhistóriai pikreszk Molière
LÁTTUK MÉG
• Barabás Judit: Revans
• Fekete Ibolya: Lavina
• Tardos János: A varázsló inasa
• Harmat György: Luxusbordély Párizsban
• Loránd Gábor: Istenem, emberek vagyunk!
• Zilahi Judit: Kaliforniai lakosztály
• Józsa György Gábor: A szökött fegyenc
• Szőllősy Judit: Modern Robinson és családja
• Loránd Gábor: Árnyak Dubrovnik felett

• Nemeskürty István: A fogatókönyvírás klasszikusa Bíró Lajos emlékezete
TELEVÍZÓ
• Berkes Erzsébet: Gróf – polgártárs A különc
• Koltai Tamás: A miniszteri autó kereke Doktor Senki
• Csala Károly: A válaszfal döntögetése Riva del Garda: Prix Italia
• Liszkay Tamás: Nemzetközi tévényelv: kulturális eszperantó? DEC '80: Jegyzetek egy televíziós tanácskozásról
• Gambetti Giacomo: A magántévék dzsungelében
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Loius Malle önmagáról
TELEVÍZÓ
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 1.
POSTA
• Veress József: Régi óra lassan jár
• Dominus Péter: A látomás látomása

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A tintahal és a bálna

Pápai Zsolt

The Squid and the Whale – amerikai, 2005. Írta és rendezte: Noah Baumbach. Szereplők: Jeff Daniels, Laura Linney, Lesse Eisenberg, Owen Kline. Forgalmazó: Warner Home Video. 80 perc.

 

A cím cukros Disney-mesét, esetleg új CGI-csodát ígér, a film azonban fényévekre van minden virtuálvalóságtól, szakasztott realista mozi. A tintahal és a bálna a kortárs amerikai függetlenek és félfüggetlenek egyik kedvenc témáját veszi elő, a mintacsaládok széthullása szülte lelki traumák vizsgálatát, egérlyukba szorult életek bemutatását célozza meg, elegáns és érdekfeszítő kivitelben.

Noah Baumbach rendező az amerikai independentek körében úgy tíz éve Petárda című debütáló munkájával nevet szerzett Wes Anderson lelkes csipet csapatának újdonsült tagja, Anderson legutóbbi filmjének (Édes vízi élet) társ-forgatókönyvírója. Baumbach tíz éve vezényelte le visszhangtalanul maradt első filmjét, majd még kettőt forgatott, de csak mostani mozijával sikerült magához vonzania a kritikusokat. Talán, mert ezúttal leplezetlenül szerzői darabot készített. A történet időpontja a nyolcvanas évek dereka, helyszíne Brooklyn, hősei egy család négy tagja: az egykor ismert, ám művészi erejét vesztett regényíró apuka, az írásban épp sikerei kezdetén álló anyuka, valamint két – középiskolás és elemista – fiuk. A 1969-es, brooklyni születésű rendező-forgatókönyvíró a maga alteregóját rajzolta meg kamaszodó hősében, a többi figurát pedig családjának tagjairól mintázta.

A tintahal és a bálna első blikkre a forgatókönyvével lepi meg a nézőt, a Sundance vezérkara nem véletlenül rajongta körül a projektet még azelőtt, hogy egyetlen kockája leforgott volna, és az is sokatmondó, hogy a már elkészült filmet számos rangos fesztiválon és más grémiumokon (az Oscar-döntnököktől a New York-i Filmkritikusok Szövetségén át a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségéig) tökéletesnek mondott dramaturgiája miatt csodálták. A legrafináltabb hollywoodi forgatókönyv-guruknál és szkript-doktoroknál is precízebb Baumbach patikamérlegen mérte a plot pointokat, emellett a legbevadultabb európai művészfilmeseket megszégyenítő módon igyekezett motivációkkal feltölteni a figurákat, és erőfeszítéseit siker koronázta, mutatós munka került ki a kezei közül.

Ezzel együtt ez a forgatókönyv sem hibátlan, mégpedig számos okból. Részben azért, mert túlságosan támaszkodik Todd Solondz Helyzetek és gyakorlatok című fabulájára, így eredetiség frontján mégsem nyújt annyit, részben, mert némely fordulata kiszámítottnak hat és a szimbolikája is keresett-kimódolt kissé, továbbá azért, mert egyes pontokon mintha nem lett volna eléggé elszánt, eléggé bátor a szerző. Baumbach fekélyeket nyit fel, de a kiömlő gennyet csak röpke pillanatokra mutatja meg.

A cím a Manhattanban található Amerikai Természetrajzi Múzeum egyik büszkeségére, a két vízióriást egymást elleni harc közben mutató preparátumokra utal, nem túlságosan nagy logikai feladványt kínálva a nézőnek a szimbólumok felfejtésére. A film bonyodalma ugyanis azzal indul, amikor a szülők bejelentik gyermekeiknek különválásukat, és pszichológiai hadviselésbe kezdenek egymással, minek következményeképpen az őket és a környezetükben lévő valamennyi további szereplőt egymáshoz kötő érzelmi szálak egyre inkább összegubancolódnak. A szakítást követő néhány jelenetben a Kramer kontra Kramer világa rémlik fel, Baumbach azonban hamarosan más irányba fordul, és a különválást követő kusza érzelmi szituáció hiteles bemutatása érdekében radikális eszközökhöz nyúl. A kaotikus érzések illusztrálására a szexuálpatológia terepén nyújt maradandót: gondosan porciózott jelenetek sorából tudjuk meg, hogy valamennyi figura vulkánerejű szexuális késztetetéseinek a rabja, a film így az amerikai mintacsaládokról szóló vulgárfreudista tanulmányként is értelmezhetővé lesz. Ám Todd Solondz-i magasságokba (mélységekbe) nem jut el, A boldogságtól ordítani, illetve a Helyzetek és gyakorlatok üdítően inkorrekt fertelmességével szemben Baumbach közelítésmódja kifejezetten finomkodónak hat. Hollywoodból nézve persze ez a szemlélet is radikális, a hasonló témában utazó Amerikai szépség diszkrét ellenromantikájánál például mindenképpen erőteljesebb.

 

Extrák: audiokommentár-részletek a rendezővel; beszélgetés Baumbachhal; werkfilm; előzetes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8709