KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/november
• Jovánovics Miklós: Egyenlő szárú háromszög Örökség
• Zsugán István: Világsiker kontra kritikusok Beszélgetés Mászáros Mártával
• N. N.: Mészáros Márta filmjei külföldön
• Koltai Tamás: Gumipofa Haladék
• Ferge Zsuzsa: Iskolapélda-e az Iskolapélda?
• Zoltai Dénes: A „már nem” és a „még nem” között Don Juan
• Ciment Michel: Melodráma és realizmus Losey a Don Juanról
• N. N.: Joseph Losey filmjei
• Molnár Gál Péter: A brechti filmelbeszélő Joseph Losey portréjához
• Szabolcsi Miklós: Interlúdium Zenekari próba
FESZTIVÁL
• Brossard Jean-Pierre: Új természetesség Áramlatok és irányzatok a mai francia filmben
• Molnár Gál Péter: Kultúrhistóriai pikreszk Molière
LÁTTUK MÉG
• Barabás Judit: Revans
• Fekete Ibolya: Lavina
• Tardos János: A varázsló inasa
• Harmat György: Luxusbordély Párizsban
• Loránd Gábor: Istenem, emberek vagyunk!
• Zilahi Judit: Kaliforniai lakosztály
• Józsa György Gábor: A szökött fegyenc
• Szőllősy Judit: Modern Robinson és családja
• Loránd Gábor: Árnyak Dubrovnik felett

• Nemeskürty István: A fogatókönyvírás klasszikusa Bíró Lajos emlékezete
TELEVÍZÓ
• Berkes Erzsébet: Gróf – polgártárs A különc
• Koltai Tamás: A miniszteri autó kereke Doktor Senki
• Csala Károly: A válaszfal döntögetése Riva del Garda: Prix Italia
• Liszkay Tamás: Nemzetközi tévényelv: kulturális eszperantó? DEC '80: Jegyzetek egy televíziós tanácskozásról
• Gambetti Giacomo: A magántévék dzsungelében
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Loius Malle önmagáról
TELEVÍZÓ
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 1.
POSTA
• Veress József: Régi óra lassan jár
• Dominus Péter: A látomás látomása

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jakuza-mozi

Jakuzák tabuk nélkül

Veszett kutyák

Géczi Zoltán

A kortárs jakuzafilmben a gonosznak sincs kegyelem.

 

Egy olyan országban, ahol a normakövetés, a kodifikált jog feltétlen tisztelete a legfontosabb társadalmi értékek között is kiemelt jelentőséggel bír, a szervezett bűnözés romanticizálása a mozgóképes fikció műfajában sem dívik. Kinji Fukasaku realista, kíméletlenül nyílt hangvételű filmjei úgy rajzolták át a törvényen kívüli fegyverforgatók public image-ét, miként a neo-western mozgalom írta felül a mainstream amerikai filmek revolverhőseinek arculatát. Zatoichi, bár kétségkívül véres kezű mészáros, erkölcsi szempontból felülemelkedik ellenfelein, kardvágásai félreérthetetlen morális állásfoglalások; az igazságosztó vak masszőr kívül áll a törvényeken, de része a társadalomnak. A kortárs japán jakuzafilmek legnagyobb mesterei, Takashi Miike és Takeshi Kitano homlokegyenest eltérő álláspontot képviselnek, az urbánus gengszterdrámák nem idomulnak a folklór hagyományos mintáihoz. Miike kárhozattörténeteiben a jakuzák hiperagresszív szociopaták, gyakorta veszett vadállatok, akik nem tudnak és nem is akarnak együttműködni a társadalom normális tagjaival; a civilekkel sem bánnak különbül, mint a rivális gang tagjaival, és ha az érdekük úgy kívánja, a legaljasabb gaztetteket is elkövetik embertársaik terhére. A legfontosabb kortárs rendezők közé sorolt géniusz vajmi csekély szimpátiát mutat saját szereplői iránt, és keményen ítélkezik felettük: Kikuta, a Becsületvesztő (Graveyard of Honor, 2002) központi alakja egy bomlott elméjű bestia, a Fudoh (1996) gyermekkorú maffiózói pedig a szadizmus felkent apostolaiként tombolnak. Miike nyilvánvalóan vonzódik a sötétséghez, a vérhez és a tébolyhoz, de a betyárromantika népszerűsítése a legkevésbé sem áll szándékában; brutális ítéleteket szab ki szereplőire, amelyekkel szemben nincs helye a fellebbezésnek (remek példa erre a botránykőként emlegetett Ichi the Killer showdown-jelenete). Filmjeiben nincs helye az empátiának, a cselekmény során minden bűn könyörtelenül megtoroltatik. Takeshi Kitano jakuzái összetettebb motivációkkal rendelkező, árnyaltabb figurák, akik gyalázatos tetteik ellenére is emberi kvalitásokkal bírnak: a Fivér (Brother, 2000) főszereplője a maga sajátos modorában kifejezetten jó humorérzékű figura, a véres gyilkosságok között gyerekes csínytevéseket követ el, társaihoz pedig végtelenül lojális. Kitano jakuzái az adott rendszeren belül erős erkölcsi normákkal rendelkeznek, és a szamurájokat megidéző módon képesek méltósággal szembenézni saját végzetükkel, midőn üt az óra. A megváltás azonban nem adatik meg számukra, bűneik alól felmentést nem kaphatnak: a prédává vált Yamamoto (Fivér) bevárja a nyomába eredő embervadászokat, s nyilvánvalóan elhullik a túlerővel szemben vívott harcban, Murakawa (Szonatina) pedig öngyilkosság által vezekel bűneiért.

A jakuza-mozi a hongkongi filmiparban is masszív hagyományokkal rendelkezik. A zsáner legnagyobb mesterei, John Woo, Ringo Lam és Johnnie To hasonlóképpen ábrázolják a szervezett bűnözés nagymenőit, mint japán kortársaik: a társadalomtól teljesen elkülönült, a normális világtól menthetetlenül elszakadt figurák ők, szociális rehabilitációjuk teljességgel elképzelhetetlen. Ha elvétve meg is próbálkoznak a beilleszkedéssel (Better Tomorrow, Száműzöttek), rendre kudarcot vallanak; John Woo és Johnnie To ábrázolásában a kárhozat egyirányú utca, s bár a szereplők méltóságát Miike habitusától eltérően mindvégig tiszteletben tartják a hongkongi direktorok, a becstelenséget következetesen megtorolják. Alkalmanként még a jók is rajtaveszhetnek: a Szigorúan piszkos ügyek deep coverben dolgozó rendőrtisztje számára sosem adatik meg a visszatérés, és becsületét is csak halála után nyerheti vissza. A kortárs jakuza-filmek származhatnak Japánból, Hongkongból, avagy Dél-Koreából (Nowhere to Run, Tazza, Bittersweet Life), üzenetük azonban közös: az alvilágnak nincs semmiféle romantikája, s bizony menthetetlenül kard által vész, aki kardot ragad.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9774