KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Austin Wright: Tony and Susan

Rejtélyes bosszú

Varró Attila

Az irodalomtörténész író szívesen kísérletezett rendhagyó formákkal.

 

Az angol nyelvű irodalomban minimum a reneszánsz drámák óta népszerű truvájnak számít a fikcióba ágyazott fiktív történet, de a posztmodern ezredforduló kellett hozzá, hogy ezer verzióban elszaporodjon, legyen szó magasirodalomról (A 49-es tétel kiáltása, A vak bérgyilkos), a könyvformátum fizikai határainak játékos átlépéséről (House of Leaves, S.) vagy akár képregény-klasszikusokról (Az őrzők, Sandman). Az viszont már jóval ritkább eset, sőt talán egyedi eset, amikor a külső szöveg jóformán másról sem szól, mindössze a beágyazott szöveg olvasásáról: az 1993-ban megjelent Tony and Susan pontosan erre tesz ellentmondásos kísérletet, ráadásul oly módon, hogy a két történet közötti metafikciós kapcsolatot sem teszi különösebben megalapozottá. Austin Wright, tizenhárom éve elhunyt cincinnati irodalomprofesszor nagyjából fél tucatnyi regényében előszeretettel kísérletezett rendhagyó elbeszélő formákkal, az életpálya derekán megjelent Tony and Susannal azonban még elszánt híveit is zavarba hozta: míg a párhuzamos cselekmény egyik szálán egy viszonylag mezítlábas bosszú-noir zajlik, amelynek irodalmi értékei jobbára kimerülnek a szűkszavú, mégis igen expresszív, helyenként kifejezetten költői stílusban (valahol Cormac McCarthy és a Winter’s Bone-nal elhíresült Daniel Woodrell határvidékén), a másik szál története a bűnügyi sztorit olvasó kertvárosi feleség kertvárosi hétvégéjéről, az olvasás közben felrémlett reflexióiról és a szerzővel kapcsolatos emlékeiből áll össze.

A címbeli Susan egy nap rejtélyes kéziratot kap volt férjétől, Edwardtól, akivel az elmúlt tizenöt évben még felületesnek is alig mondható kapcsolatot ápolt: az Éjszakai ragadozók címet viselő regény egy matematikaprofesszor, Tony kálváriáját követi nyomon, akinek egy családi nyaralás alkalmával leszorítja a kocsiját három hegyvidéki redneck az éjszakai országúton, elrabolják a tehetetlen férfitől feleségét és kamaszlányát, majd egy lakókocsiban halálra erőszakolják őket. Susan egyre kényelmetlenebb érzésekkel követi nyomon Tony történetét, amely a hullák megtalálásától az egy éves eredménytelen lábadozáson át (mialatt sikertelen kísérletet tesz egy új kapcsolatra egyik tanítványával) egészen a helyi seriff megszállott magánhadjáratának eszközeként végrehajtott bosszúig tart, és közben az olvasóval együtt megpróbál rátalálni az összekötő szálakra Edwarddal folytatott fiatalkori kapcsolatával, amely során nem csupán megcsalta az életképtelennek tartott férfit egy szomszédban lakó sikeres orvossal, de írói ambícióit sem igazán támogatta. Wright egyáltalán nem könnyíti meg a befogadó oldal dolgát: noha mélyen lemerül mindkét főhőse belső világába és egyre-másra hozza fel az értékes észrevételeket, a két sztorit mintha végig teljesen különálló egységként kezelné. Akárcsak a hasonló felállást használó Margaret Atwood-regény (A vak bérgyilkosnő) és az idén magyarul megjelent Reneé Knight domestic noir (Cáfolat), a regény itt is valamiféle bosszú eszközeként jelenik meg, de hogy pontosan miért és milyen módon áll bosszút Edward Susan-on, azt az író gyakorlatilag az olvasói képzeletére bízza, vagy épp olyan nyomozói képességet követel meg tőlük, amelyet hősnőjétől megtagad.

Érthető, hogy az idei hollywoodi filmverzió szerzője, Tom Ford éppen ezeket a lyukakat igyekszik befoltozni saját olvasatával az éjszakai ragadozóvá formált Susanról, akit több módon összeköt a regény gyilkosaival, ráadásul már a színészválasztással is jelzi Tony és Edward azonosságát. A Wright-regény nem kínál ilyesféle mankókat, egyformán távol tartja magától a szépirodalmi kuriózumokra vágyó értelmiségi olvasókat (akik ezúttal nem kapják meg a szerzőtől várt kísérleti próza izgalmait) és a hagyományos thriller-örömökre vadászó lektűr-ragadozókat (akiknek nem nagyon jut sem az aktív főhőssel való azonosulás, sem a pozitív végkifejlet ajándékaiból). Míg későbbi regényeiben, a Disciple szekta-krimijéban vagy az After Gregory „menekülő férfi”-modellre felhúzott thrillerében a bűnügyi történet szoros egységet alkot a főhős(ök) személyes drámájával, a Tony and Susan esetében ezt csupán az Éjszakai ragadozók férfitörténete kapja meg – Susan inkább női tükörkép marad a tanácstalan olvasó számára, aki nem csupán frusztrációjában osztozik, de bizonyos fokig maga is a szerzői bosszú értetlen áldozatának érzi magát.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12974