KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Aranjuezi szép napok

Kolozsi László

Les beaux jours d’Aranjuez – francia-német, 2016. Rendezte: Wim Wenders. Írta: Peter Handke és Wim Wenders. Kép: Benoît Debie. Zene: Nick Cave. Szereplők: Reda Kateb (Férfi), Sophie Semin (Nő), Jens Harzer (Író). Gyártó: Neue Road Movies / Alfama Films / Leopardo Filmes. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 97 perc.

 

Sławomir Mrożek egyik szkeccsében füstös éjszakai lokálban töpreng azon a Neves Rendező, hogyan lehetne megfilmesíteni Kant Gyakorlati ész kritikája című munkáját. Tovább is léphetünk ezen a kérdésen: hogyan adaptálható Rilke Duinói negyedik elégiája, egyáltalán egy filozófia költemény, egy esszé, egy szabadvers. Wim Wenders erre irányuló – szögezzük le: kudarcos, ám nem érdemek nélkül való – vállalkozása az Aranjuezi szép napok. Wenders és Peter Handke osztrák író (aki túl van már fénykorán, messze pazar A kapus félelme tizenegyesnél című írásától) korábbi közös munkája, a Berlin fölött az ég is, ha újranézzük és jobban figyelünk, hasonlóképpen küzdelem a prózában elmondhatatlan tartalmak, a filmre aligha vihető eszmék megjelenítéséért – vagyis filmes költemény.

Csakhogy míg a Berlin-film ékesszóló, rafinált és magával ragadó, az aranjuezi utód lapos és unalmas. Minden szép momentuma és verssora ellenére. Az unásig játszott Lou Reed dal – Perfect Day – közben Párizst látjuk, a kihalt utcákat: mintha egy apokalipszis az élet minden nyomát kipusztította volna. A Champs Élysées-ről kanyarodik el a kamera a város utcára, majd egy vidéki házba, annak szobáiba. Az egyik üres szobában az ihlettel küzdő író ül, írógépe és tabletje előtt, hogy leírja műve és a film első mondatát: „És megint egy nyár…” Ekkor jelenik meg, a képzelete szülte, de mégis valóságos pár, akik nem tudni szerelmesek-e, milyen kapcsolatban állnak egymással, de a szerelemről, az érzésekről vallanak, ahogy az író írja, egy teljesen időn kívül térben. Párbeszédük – melynek első részében a nő viszi a prímet – szól első szerelmekről, egy hintán átélt misztikus élményről, egy sóbányában lebonyolódott randiról, a nebántsvirágról, majd az aranjuezi kastélyokról is, mintha keveréke lenne Roland Barthes szerelemről szóló traktatusának, egy Rilke poémának, Nádas Péter Az égi és a földi szerelemről szóló esszéjének, meg egy olasz misztikus vallomásának. Érthetetlensége és követhetetlensége okán lenyűgöző olykor. Vannak csodaszép sorai (mint a „hóréteg a deszkapadló alatt”-kezdetű), de ezek nem érnek fel a Midőn gyermek volt a gyermek… kezdetű Handke vershez, ami a Berlin fölött az égben hangzik el. Sajnos a pár körül mozgó kamera, az állandó kör-svenkek miatt érezni csak a szédület-érzést, nem azért, mert oly költőiek a verssorok és a képek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13074