KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Beszélgetés Mészáros Péterrel

A szamuráj pillantása

Varga Balázs

A tbiliszi főiskolán szerzett diplomát 1997-ben. Első játékfilmjét, A bolond gránátalmafát 2000-ben készítette.

 

– Nem szokványos karrier: kiváló főiskolán végzett, többek között Tengiz Abuladze és Otar Joszeliani tanítványaként, két éve túl van az első játékfilmen, ami azonban Magyarországon csak a Filmszemlén volt látható – az Arany Pálmával viszont egy csapásra a reflektorfénybe került…

– Azt gondolom, ezek törvényszerű dolgok. Tbilisziben tanultam, mert vonzott a grúz filmművészet, és az első játékfilmemben is ehhez a tradícióhoz fordultam. A bolond gránátalmafát piszkosul nem értették itthon, bár külföldön számos fesztiválon sikerrel vetítették. Ettől még lehet, hogy rossz a film, de lehet, hogy az adott kulturális közegbe – a Budapestre oly nagyon jellemző értelmiségi divathullámokba – nem illik. Külföldön ráadásul nemcsak tévéknek sikerült eladni, de ez a film hozta meg Mika Kaurismäki barátságát, akinek a produceri segítségével a következő, angol nyelvű játékfilmemre készülök.

Mindenesete ezeket a dolgokat tisztába kellett tennem magamban. Nem azért nem forgattam filmet Magyarországon az elmúlt években, mert nem volt lehetőségem, hanem azért, mert ezt az értetlenséget át kellett gondolnom. Két dolgot tehettem: vagy sértetten visszavonulok – ez nekem nem fekszik, vagy olyan filmnyelvet és mondandót találok ki, amit ugyanannyira vállalni tudok, mint a mestereimtől tanultakat. Sok ötletem volt, bevillantak történetek, képek – és akadt köztük olyan, ami megmaradt: ebből készült az Eső után.

– Mi volt az a kép, ami megmaradt?

– Egy menekülő asszony az esőben. Sokáig úgy gondoltam, hogy rohan. De hogy hová és miért, arról kezdetben fogalmam sem volt… Mégsem hagyott békén a kép, hat hónapig dolgozott bennem, és aztán egy este két óra alatt megírtam a forgatókönyvet. Ekkor már megvolt a Fésős Andrással és Szilágyi Katával közös filmgyártó cégünk, de nem volt elég pénzünk, ezért megkerestem Durst Györgyöt. Neki is tetszett a terv, beszállt társproducerként – a film végül két és fél millió forintból készült. Már a forgatás előtt tudtam, hogy szeretném kiküldeni Cannes-ba, de a csúszások miatt lekéstük a jelentkezési határidőt. Amikor elkészült az első BETA-kazetta, Szilágyi Kata mégis felemelte a telefont, tárcsázta a fesztivál honlapján szereplő számot, és valahogy elérte, hogy a nevezési idő lejárta után két héttel ugyan, de elküldhessük a filmet. Eredetileg tíz film szerepelt volna a versenyprogramban. Ez lett a tizenegyedik. Talán az volt a szerencsénk, hogy későn küldtük el: ez a halk film a benevezett ezerötszázban elveszett volna, így viszont felfigyeltek rá.

– Lírai képekkel mesél el egy szomorú és brutális történetet, bár a filmben semmiféle agresszió nincs, sem elemi kétségbeesés: mintha mindez egy régóta tartó sorozat állomása lenne: nem az első, és talán nem is az utolsó eset…

– Lényegtelen szakaszt emelek ki egy történetből, s ezt igyekszem megvizsgálni. Klasszikusan azt kellene megmutatni, amikor a férfi megveri a nőt, vagy visszafogadja. Számomra viszont az elidőzés, a szemlélődés a fontos, ezért is jutnak különleges szerephez a filmben a tárgyak. Hiszen egy emberi sorsról például a ruha sokkal többet el tud mondani, mint bármiféle akció. Egyáltalán nem új dolog ez, de nem is újat akartunk mondani, hanem inkább megmutatni egy történetet – másképp. Hiszen ez a sztori nem eredeti. Lerágott csont. Mégis, amikor megírtam, úgy érzetem, hogy érdekes és hatásos lehet, ha nem a szokványos oldaláról mutatom meg.

Manapság a filmek többségére a túlhajtott tempó jellemző, engem viszont az idő lelassítása érdekel. A gyorsasággal ugyanis elveszítünk valamit. Ebben a filmben is a szamuráj pillantása foglalkoztatott. A pillantás, amely órákig képes gyönyörködni egy csésze ívelésében, a forma szépségében. Már A bolond gránátalmafának is az egyik legfontosabb kérdése volt, hogy tudunk-e még nézni, látunk-e még, képesek vagyunk-e meglátni az igazán fontos dolgokat. Ehhez viszont a részleteket kell megmutatni, kimerevíteni, és hosszú ideig megtartani egy-egy pillanatot. A többi, hogy mi és miért történt, csak ezután jön. De a sztori értelmezése, már nem csak tőlem függ. Sem szájbarágni, sem elhallgatni nem akartam semmit, viszont a nézők szabadságát is meg akartam hagyni a történet elemzésére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/08 33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2638