KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A hallucináció ábrázolása filmen

Kábítószer és fantázia

Czeizel Endre

 

Az elmúlt években bemutatott filmek közül néhányban – például a Szelíd motorosokban, az ABBA-ban, legújabban a Hairben – a hallucináció megjelenítésének is szemtanúi lehetünk. S ez érthető is. Azok a művészek, akik a hatvanas évek amerikai ifjúságának ábrázolására vállalkoznak, nem kerülhetik el a kábítószer-, az úgynevezett drogkérdést sem. A lázadó hippik, yippik, „motorosok” és mások, a hitelüket vesztett eszmék romjain, a társadalommal szembekerülve, a közösségtől elidegenedve, a jövő alakításának reménye vagy képessége nélkül, a boldog életet a drog keltette kábulatban, az „utazás” során megismerhető új világ szépségeiben keresték. Az így provokált érzékcsalódások felkeltéséhez azonban mind nagyobb adagok szükségesek, és ez végül olyan testi függőséghez vezet, amelynek nem ritkán halál, de legalábbis súlyos elvonásos tünetek a végállapotai. A drogokba menekülés bemutatásának veszélyét abban látom, hogy sokakban azt a látszatot keltheti: e modern mákonyok valóban alkalmasak a boldogság megtalálására.

A kábítószerek alkalmazásának másik, nem kevésbé veszélyes indítéké az ihletcsiholás. Ahogy Brâncusi írta: „nem az alkotás a nehéz, olyan lelkiállapotba nehéz kerülni, amelyben az alkotás megvalósul”. Emiatt nem egy művész még a kábítószereket is segítségül hívta személyisége mély, rejtett, lappangó tartományainak megmutathatóságára. Persze, ez nem új keletű igény, elég utalnom a múlt századi Párizs Theophile Gautier szervezte hasisklubjára (Ady Endre is megemlékezik erről a Magyar Pimodán írásában), melynek látogatója volt Baudelaire, Balzac, Victor Hugo és a fiatal Dumas is. A képzőművészetben a kezdeti próbálkozásokból (utalok csak Gulácsy: Az ópiumszívó álma képére) végül is új stílus, a pszichedelikus művészet bontakozott ki. A popzenészek sem maradtak ki e divatból. Így például a Beatles együttes híres száma, a Lucy in sky with diamond nemcsak hangulatában, címében is jelzi ihletettségük indítékát.

De maradjunk a kaptafámnál. S ez talán meg is indokolja, hogy miért érzem szükségesnek genetikusorvosként e kérdésről szerzett ismereteimet közreadni.

Az érzékcsalódás esetén érzékszerveink, illetve érzeteink hamisan tükrözik a külvilágot. Ennek két fő megnyilvánulása van: az optikai csalódás (vagy illúzió) és a hallucináció. Ez utóbbi kimutatható külső inger nélkül keletkezik, hamisságának felismerése általában elmarad, és ezért téveszmék forrása lehet. Az elmebetegségeknek, például a skizofréniának egyik gyakori tünete a hallucináció. (Gondoljunk Csontváry művészi elhivattatását kiváltó hanghallucinációra: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél”.) Régóta ismeretesek azonban olyan kémiai anyagok, az úgynevezett hallucinátorok, amelyekkel hallucináció mesterségesen kiváltható. Ilyen a Peyote-kaktusz terméke, a meszkalin, a beléndeké, a belladonna, a kenderből lesz a marihuána, míg az anyarozsból készítik az LSD-t. S éppen ezek a drogok okoztak felbecsülhetetlen kárt az elmúlt évtizedekben az emberiségnek.

Érdemes ezért részletesebben megismerni, mit is nyújtanak ezek a hallucinátorok. Erre a kutatók korábbi önkísérletei, újabban pedig önként jelentkező egészségesekkel végzett, orvosilag gondosan ellenőrzött vizsgálatok nyújtanak lehetőségét. A megfigyelésre kerülők egy része hallucinátort (marihuánát vagy LSD-t) más részük placebót (hallucinátornak tűnő, de hatástalan anyagot) kapott. A vizsgált személyek természetesen nem tudták, hogy mit kaptak, ők hangszigetelt, sötét szobában csukott szemmel feküdtek, és észleléseiket folyamatosan magnetofonszalagra mondták. A placebo hatására csak alaktalan fekete-fehér pontokról, vonalakról és görbékről tettek említést, amelyek véletlenszerűen mutatkoztak látóterükben. A hallucinátorral kezelt személyek mintegy 30 perccel a kezelést követően nagyszámú és jellemző hallucinációról számoltak be. Mintha egy moziban a filmvetítésről adtak volna helyszíni közvetítést. A látótér közepén először jellemző geometriai alakzat jelent meg. Az alagútszerű kép elemei kezdetben egyszerűek: a központba irányuló vonal- (1. ábra), majd később csillagokból álló spirál alakzatúak (2. ábra). Később, a 90– 120. perc között, ezt egyre rendezettebb rácsszerű spirális alagút képe váltja fel (3. ábra). A szín a kezdeti fekete-fehérről kék színárnyalatúvá, majd a 90–120. percben vörössé, narancsszínűvé és sárgává változik. A mozgás jellege is jellemző: kezdetben csak pulzál a kép, később megindul, végül az egész „alagút” körkörös mozgást ír le. A hallucináció elején jelentkező kaleidoszkopikus kép tehát mindinkább rendezetté válik. (E folyamat szakszerű filmi megjelenítését láthattuk az ABBA-filmben.) Ezt követően, de csak a vizsgáltak 43–75%-ában, összetett képek jelentek meg, amelyeket a rajzfilm- és karikatúrafigurákhoz hasonlították. E második fázis megnyilvánulásai is alapvető hasonlóságot mutattak. Elsősorban a szokatlan perspektívák és ezek furcsa együttes jelentkezése, a gyermekkori emlékképek és a tudatban korábban mélyen, nagy emócióval kísérten bevésődött, de elfeledett események felelevenedése a jellemző (4–5. ábra). A hallucináló személy e jelenségeknek sokszor aktív résztvevője. Ezek az összetett képi rendszerek azonban semmi összefüggést nem mutatnak a jelen eseményeivel és az aktuális vágyakkal. Így – orvosi szempontból – teljesen hibás Bukowski esküvőhallucinációja Sheilával a Hairben. Viszont a Szelíd motorosok LSD-hallucinációja a tudományos igényt is kielégíti, sőt – a színintenzitás – életveszélyes vállalkozást sejtet.

A tudományos vizsgálatok sok fontos tanulsággal szolgáltak. A hallucináció első geometrikus fázisa az emberi agy bizonyos részeinek (elsősorban a látómezőknek) univerzális válaszát tükrözi. (Ezek a képek a különböző kontinensek népművészetének közös motívumait is megmagyarázhatják. A kábítószer hatású növények élvezete régi keletű, és az ezek használatakor jelentkező hallucinációs jelek nem egy ősi művészeti emléken felismerhetők. Így a különböző népművészetek azonos motívumainak hátterében az emberi központi idegrendszernek ez az ősi válaszadási mechanizmusa állhat.) Az összetett képek létrejötte már az agyi szabályozó központok működési zavarának jele. Ilyenkor a mélyen elraktározott: gyermekkori vagy erős emocionális érzésekkel (félelem, öröm stb.) kísért múltbeli emlékek idéződhetnek fel. Ezek az elfeledett, „elnyomott” képek az agy „ésszerű” működése szempontjából nem lényegesek, elsüllyesztésük ezért hasznosnak ítélhető. Hiszen az emberi agynak mindig újabb és újabb információkat kell feldolgoznia, és emiatt csak a fontos emlékek mindenkori felhasználhatósága biztosítható. A tudat idejétmúlt gyermeki képzeletének erőszakos felidézése vezet a jellemzően „infantilis” magatartáshoz, szófűzéshez, vágyakhoz. A „kapcsolj át, hangolódj be, szakadj ki, dobódj fel” jelszavak a valódi emberi igények és célok meghamisításának és a gyermeteg személyiség mesterséges felcsigázásának eszközei.

A hallucinátorok tehát csak az emberben amúgy is benne rejlő adottságokat: a genetikailag meghatározott reakciómódot és az elsüllyesztett, felesleges emlékeket hozhatják felszínre, de semmi egyénit, semmi újat, semmi emberfelettit nem produkálnak. A hallucinátorok kiváltotta hatás – a különböző drogok alkalmazásakor, a különböző vizsgált személyekben – feltűnő és alapvető hasonlóságot mutat. Az ember tehát éppen az egyéniségéből eredő különlegességét veszti el, átadva a helyét a kollektív tudattalannak. S ezzel nem örökletes potenciális képességeinek fokozott és újszerű kiaknázására nyílik lehetőség, hanem az ősi, primitív, univerzális reakciómódhoz süllyednek vissza. E gyógyszerek tehát nem valamiféle új, ember által soha nem ismert világ felfedezését, hanem csakis az emberiség és az adott ember által régen elhagyott ősi és gyermeki jeles képrendszer felidézését segíthetik elő. Ez az út nem előre, hanem visszafelé vezet, és ára az egészség, esetleg az élet feláldozása. A kábítószerektől tehát semmi esetre sem várható az emberi képességek kiteljesedése, vagy megújulása.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 34-36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7907