KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kalifornia királya

Pápai Zsolt

King of California – amerikai-mexikói, 2007. Rendezte és írta: Mike Cahill. Kép: Jim Whitaker. Zene: David Robbins. Szereplők: Michael Douglas (Charlie), Evan Rachel Wood (Miranda), Greg Davis Jr. (Joseph), Gerald Emerick (Sheriff). Gyártó: Millennium Films / Lone Star Film Group / Emmett/Furla Films. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 96 perc.

 

Cirka egy-másfél évtizede lépett színre az a Hollywooddal flörtölő, magát mégis öntudatosan függetlennek valló amerikai rendezőgeneráció, amelynek Wes Anderson és Alexander Payne a vezéregyéniségei. Ez a hol művészi, hol művészies, hol pedig művészieskedő filmekben gondolkodó társaság, ha revelatív pillanatokat nem is, kellemes perceket már szerzett a nézőnek, elég csak olyan opusokra gondolni, mint a Petárda, az Okostojás vagy a Schmidt története. Mike Cahill ennek a csapatnak a tagja, Payne osztálytársaként végzett a UCLA-en, és hozzá hasonlóan a diszkréten művészi közelítésmódra esküszik, legalábbis debütáló – forgatókönyvíróként is jegyzett – munkája ezt jelzi.

A Kalifornia királya első látásra úgy fest, mintha A nemzet aranya című közelmúltbéli mainstream-darab filléres kistestvére lenne, a gyökerei azonban valahol a Száll a kakukk fészkére című klasszikusnál keresendőek, nyilván nem véletlenül: annak a filmnek a producere, ennek a főszereplője volt Michael Douglas. Forman munkáját nem csupán a középpontban álló rokonszenves mániákus figura és a történet abszurdba hajló tálalása idézi, hanem a kísérőzene egyik főmotívuma is, azonban – tegyük hozzá rögtön – a párhuzamok itt véget is érnek. A Kalifornia királya szerethető, de erőtlen film, elsősorban azért, mert a sztorijában nincs kilencven percnyi érdekesség. A pszichiátriáról két év után kincskeresői indulatokkal telten szabadult apa és kamaszlánya kapcsolatát hol komolykodóbb, hol ironikusabb tónusban bemutató mozi ugyan bővelkedik remek részletmegoldásokban – kedvesen szellemes például a zárókép, továbbá akadnak jól elhelyezett poénok is –, de számos epizódja erősen funkciótlan. Ezek az epizódok nemhogy a cselekményt nem építik, de a főszereplők kapcsolatát sem árnyalják, bármennyire is sokat dolgozik ezen a Prospero és Don Quijote kései leszármazottját adó Douglas és a Tizenháromból megismert Evan Rachel Wood.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9227