|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
MoziSzerelmi bűnökVarró Attila
Crime d'amour – francia, 2010. Rendezte: Alain Corneau. Írta: Alain Corneau, Nathalie Carter. Kép: Yves Angelo. Szereplők: Ludivine Sagnier (Isabelle), Kristin Scott Thomas (Christine), Patrick Mille (Philippe), Guillaume Marquet (Daniel). Gyártó: SBS / France 2 Cinéma / Divali. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 104 perc.
Noha a pár hónapja elhunyt Alain Corneau legismertebb filmjei kosztümös darabok (Minden reggel, Fort Saganne), nevét a kortárs bűnügyi filmek kicsiny, ám kiváló repertoárja tette halhatatlanná, amelyek közt akad erőszakos zsarufilm (Police Python 357) és szívszorító gengszterdráma (A fegyverek választása), bizarr neo-noir (Série noire) és fekete humorú besúgó-történet (A rokon) – megannyi abszurdba hajló bukástörténet a sors mind kuszább szövevényébe gabalyodott örök vesztesekről. Halála hetében mozikba került utolsó filmje, a Szerelmi bűnök nem csupán zavarba ejtő visszatérés hajdani sikerzsáneréhez (akárcsak felstilizált Melville-remakeje, a 2007-es Második nekifutás), de korai Yves Montand-bűntrilógiájának legkevésbé ismert darabja, az 1977-es A bűn árnyékában női szemszögű újraértelmezése – pontosabban gondos ötvözete a Tokió tortúra 2003-as karrierdrámájával. Míg a helyszín (egy kereskedelmi cég kíméletlen vállalati hierarchiája), a főszereplő-páros (sötéthajú, sötétlelkű főnöknő kontra csúnyácska, szőke beosztott lány) és a cselekmény első fele (fojtott leszbikus vonzalommal súlyosbított hatalmi demonstráció a feltörekvő penészvirág rovására) a japán életrajzi drámát idézi, a műfaj (valahol thriller és bűndráma határán), a központi konfliktus (megszállott bosszúvágyból elkövetett gyilkosság) és a mese második fele (sikerül-e a tettesnek ravaszul felépített tervével túljárni a hatóságok eszén) a Montand-noir cselekményét, sőt konkrét motívumait hasznosítja újra.
A Szerelmi bűnök Corneau életművének ismeretében erős szerzői darab, a sok évtizedes rendezői obszessziók letisztultabb, de töretlen pesszimizmusú szemléltetése, amely az emberi – közelebbről: a női – lélek sötét szenvedélyeit a racionális elme precíz számításaival párosítja, hogy aztán a cselekmény utolsó harmadában felsorakoztatott hajtűkanyarok végén szilánkosra zúzza hőse sikerbe vetett illúzióit. Egyszeri ezredfordulós thrillerként nézve viszont nem sokat kínál közönségének, nem többet egy váratlan gyilkosságnál, egy túlbonyolított bosszútervnél és egy erősen megkérdőjelezhető végkifejletnél: Corneau szerzői kézjegyei ezúttal nem csupán kimódoltnak hatnak (mint a két ellenfél alapvető hasonlóságát ábrázolni hivatott grafikai montázsa), de akár szakmai hibaként is elkönyvelhetőek. Míg a Bűn árnyékában vagy A fegyverek választása irracionális fordulatai, logikai bukfencei az abszurditás élénk színeivel festették át hajdani noirjait, ezúttal bosszantó dramaturgiai hanyagságoknak tűnnek vagy éppen felesleges ismétlések, redundanciák formájában tolakodnak a dráma előterébe. Corneau hattyúdala gazdag pályakép-szintézis, szilárd hűségnyilatkozat a három évtizedes ars poeticához, csak a kivitelezésből hiányzik a régi meggyőző erő – miként a Túl a felhőkön vagy a Madadayo bizonyítja, ez még a legnagyobbakkal is megeshet.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1011 átlag: 5.54 |
|
|
|
|