|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégLondon megöl engemKoltai Ágnes
Kultikus film. Megint egy kultikus film a transzvesztitákról, a homokosokról, a kábítósokról, azokról a bizonyos másokról, akiket oly könnyen vet meg a normálisra maszkírozott nyárspolgáriság. Az angol-pakisztáni Hanif Kureishi filmje nekik, épp nekik, a nyárspolgároknak készült, akik még a drogot és a nemi eltévelyedést is megbocsátják, ha kellő mennyiségű könnyben és langymeleg érzelmekben áztatják a történetet. Ha a hősöket az unos-untalan szajkózott „nehéz gyermekkorom volt” tragédiácskában aszalják. Ennek örül a „rendes ember”, ekkor leereszkedhet a szegény megtévedt fiúkhoz és lányokhoz, kik naphosszat színak, isznak és idült ürességgel tekintenek tulajdon mocskos mancsukra. Tessék őket sajnálni! Ezt tette velük a rideg család és a konok Vaslédi, aki sikert sikerre halmozva tönkretette Anglia felnövekvő nemzedékét: a középosztály prosperitásáért cserébe a munkanélküliséget, a flasztert és az „utazást” kínálta fel nekik. Ezek a rideg tények. És a film?
A rendező hideg szenvtelenséggel vegyes hercigeskedéssel meséli el egy kábítós baráti kompánia szétesését. Szociológiai leltárt készített: megmutatta a bomlás stációit.
A London megöl engem Kureishi első játékfilmje, de nem a pályakezdők nagyotakarása, hanem a kiszámítottság üli meg. Kureishi amúgysem kezdő, írt regényt, színpadi darabokat és két forgatókönyvet (Az én kis mosodám; Sammy és Rosie ágybabújnak) Stephen Frearsnek. Ma ő az egyik legfelkapottabb középkorú angol filmes.
Reméljük, egyszer filmjei is utolérik jó hírnevét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 921 átlag: 5.6 |
|
|
|
|