|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
DVDAz élet dalaTosoki Gyula
Song One – amerikai, 2014. Rendezte: Kate Barker-Froyland. Szereplők: Anne Hathaway, Johnny Flynn, Mary Steenburgen. Forgalmazó: Sony Pictures Home Entertainment. 85 perc.
Már Óhollywoodban
megszületett a melodráma azon válfaja, amely zenészhősöket emel középpontba (Humoreszk, Trombitás fiatalember), és ebben nincs semmi különös, hiszen a
műfaj hatáspotenciálja igencsak megnövelhető a cselekmény terébe helyezett
zenedarabokkal vagy dalokkal. A kortárs szcénában szép számmal akadnak hasonló
filmek (Őrült szív, A nyughatatlan, Llewyn Davis világa), és Az
élet dala is zenészhőst állít középpontba, ráadásul mindjárt kettőt, a végzetes
balesete miatt kómába került ifjú tehetséget és egyszálgitáros idolját, akik
között előbbi nővére (Anne Hathaway) közvetít. Melodrámaműfaj és zene
kapcsolata ritkán annyira bensőséges, mint ebben a filmben, az alkotók még az
épkézláb cselekményről is lemondtak, no meg a dialógusokkal sem bíbelődtek
sokat, az érzelmek „ábrázolását” elsősorban a szimpla, mégis pompás – gyakran
éppen egyszerűségüknél fogva megkapó – melódiákra bízva. Sajnos a film képi
megvalósítása már gyengébb, Kate Barker-Froyland rendező-forgatókönyvíró
vizuális fantáziája ugyanis kimerül abban, hogy kézből vett felvételek sorában
a fátyolos tekintetű Anne Hathawayt mutassa, hol séta közben, hol pedig zárt
térben – a szobájában magányosan vagy a kórházban, haldokló testvére mellett –
mélázva. Ha csupán feleannyira lett volna leleményes a rendező, mint amennyire a
soundtrack felelőse vagy a kifejezetten a filmhez készült dalok komponistái,
akkor pazar lenne a végeredmény. Így viszont csak egy szerethető és csupaszív, ámde
bicebóca mozi készült.
Extrák: Kisfilm a filmzene
felvételéről.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 72 átlag: 5.56 |
|
|
|
|