KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Marguerite – A tökéletlen hang

Csiger Ádám

Marguerite – francia-belga, 2015. Rendezte: Xavier Giannoli. Írta: Marcia Romano és Xavier Giannoli. Kép: Glynn Speeckaert. Szereplők: Catherine Frot (Marguerite), André Marcon (Georges), Michel Fau (Atos), Christa Theret (Hazel). Gyártó: Fidelité Films. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 127 perc.

 

Épp bemutatásra vár egy életrajzi film Florence Foster Jenkinsről, a híresen tehetségtelen önjelölt operaénekesről, akinek senki nem szólt, hogy fülsértő a hangja. Stephen Frears rendezi, Meryl Streep és Hugh Grant játszanak benne, de néhány szemfüles francia megelőzte őket. Noha igaz történeten alapul, a Jenkins élete által inspirált film nem túl eredeti: jellemezhető az Amadeus, az Ed Wood és az Alkony sugárút ötvözeteként, utóbbit ráadásul (talán öntudatlanul) meg is idézi egy Erich von Stroheim karakterére emlékeztető lakáj figurájával. A film a XX. század eleji Franciaországban játszódik, címszereplője, Marguerite pedig egy zenerajongó arisztokrata, aki kizárólag elnéző baráti körének énekel, amíg egy tréfás kedvű zenekritikus „annyira rossz, hogy már jó” alapon pozitív recenziót nem ír róla. A középkorú nő vérszemet kap és karriert szeretne operaénekesként, néhány rosszakarója pedig adja alá a lovat.

A Marguerite-en meglátszik, hogy megtörtént eseten alapul, és ez nem válik előnyére. A hősnő kérészéletű karrierjét ugyan következetesen fedi le, ám közben mellékkarakterek morzsolódnak le és bukkannak fel az oldalán mindenféle dramaturgiai rendszer nélkül. A művészetek képviselői közül csak az énekeseknek van elengedhetetlen szüksége a visszajelzésre, mivel mindenki máshogy hallja a saját hangját. Viszont pont ez a kivételes helyzet teszi szimpla vígjátékká a filmet, miközben szólhatott volna a dilettantizmusról és a giccs esztétikájáról is, mint a Nagy szemek, vagy a gazdagok dekadenciájáról, mint a Foxcatcher. Xavier Giannoli filmjének humora ehelyett korántsem áll távol az „annyira rossz, hogy már jó” komikumtól, legviccesebb jelenetei ugyanis Marguerite ellenállhatatlanul hamis performanszai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12566