KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Boccaccio 2015

Csodálatos Boccaccio

Pintér Judit

Boccaccio a 14. században dúló rosszal a művészetet állítja szembe. A Taviani-testvérek szerint ennek ismét eljött az ideje.

 

„Az 1348-ban Firenzét megtizedelő pestis, amelyről Boccaccio írt, noha más formában, de napjainkban is fertőz, gondoljunk csak az ártatlan embereket lefejező ISIS-re, a véres terrorcselekményekre és háborúkra, a lélekvesztőkön menekülők szenvedéseire, vagy akár a munkanélküli fiatalok kilátástalan jövőjére” – válaszolták a Taviani-fivérek, amikor arról kérdezték őket, hogy Goethe, Tolsztoj vagy Pirandello művei után miért a közel hét évszázaddal ezelőtt született Decameronban kerestek választ napjaink súlyos létkérdéseire. Igaz, hogy Boccaccio száz megtörtént vagy kitalált, tragikus, komikus vagy pikáns históriából összefűzött, az örök emberi magatartások és típusok végtelen tárházát felvonultató, a vallásos középkorból lassan kibontakozó laikus ember- és társadalomképet is megörökítő remekműve a némafilmkorszak óta kiapadhatatlan forrása a legkülönbözőbb műfajú, stílusú és szemléletű filmeknek a társadalmi szatíráktól a szerelmi melodrámákon vagy erotikus vígjátékokon át Pier Paolo Pasolini erőteljes és egyéni látásmódú feldolgozásáig. Pasolinit Az élet trilógiájában a jelenből való kiábrándulás vezette térben és időben egyre távolabb saját hazájától és korától (Dekameron, 1971; Canterbury mesék, 1972; Az Ezeregyéjszaka virágai, 1974), hogy formába önthesse vízióját a (főleg egyszerű) emberek nehéz és kegyetlen, de a jelenbelinél őszintébb és hitelesebb életéről. A gondosan kiválasztott tíz Boccaccio-novella helyszínét Nápolyba tette át, ezáltal (nagyrészt amatőr, mi több, nápolyi dialektusban beszélő!) szereplőit nem a születőben lévő firenzei polgárság – még a tragikus novellákban is megnyilvánuló – boccacciói optimizmusa, hanem valamiféle primitív és ártatlan, a test és a szexualitás által közvetített, a halál közelében is megőrzött életöröm jellemzi. Elhagyja a firenzei pestis keretét, s a novellákat a gyilkosból halála előtt magát szentté hazudó Ser Ciappelletto (Franco Citti) és az élet-álom-művészet kapcsolatot hangsúlyozó, Pasolini alakította Giotto-tanítvány epizódja mentén ötvözi egységes látomássá.

Tavianiék döntései Pasoliniéivel éppen ellentétesek. Megtartják az eredeti keretet, a pestis elől vidékre menekülő hét fiatal lány és három ifjú történetét, sőt filmjük elsődleges „üzenetének” hordozójává teszik (hogy tudniillik az egykori – és a mai! – fiatalok az egykori – és a mai! – pestistől való szorongást és a halálfélelmet a művészettel és a szerelemmel le tudják győzni). A kerettörténetben azonban Tavianiék Boccacciónál jóval felületesebb jellemrajzot adnak a fiatalokról, s miután mindössze öt novella elmesélésére kerül sor a filmben, az erkölcsi tanulságok is kevésbé mélyek és sokrétűek.

Míg Pasolini a testnek, ők a léleknek szentelik a legnagyobb figyelmet, s míg az előbbi a (Hieronymus Bosch képeit idéző) rútban is képes felmutatni az ember és környezete dinamikus gazdagságát, ők (az olasz reneszánsz festészethez hasonlóan) az emberek, a tájak és az épületek statikus szépségének himnuszát zengik – olykor még a firenzei pestis testet-lelket egyaránt pusztító hatását megjelenítő nyitóképsorokon is.

Tavianiék a kiválasztott novellákból nem teremtettek egységes világképet, mint Pasolini (vagy mint ők maguk a Pirandello-novellák alapján 1984-ben készült Káoszban). A szerelem halálon túli erejéről három történet szól. A szüzességi fogadalmat egyformán megszegő apáca és apátnője esetének tanulsága – „test és lélek, hit és bűn” együtt él az emberben – az alkotók jól ismert antiklerikális szemléletét (egyben a pedofil-botrányokkal kapcsolatos állásfoglalását) tükrözi. A sorból teljesen „kilóg” az együgyű Calandrino példázata, aki miután társai elhitetik vele, hogy a folyóparton talált fekete kő láthatatlanná tette, egyre gátlástalanabbá válik, a csalást leleplező feleségét pedig félholtra veri. Nyilvánvaló, hogy a rendezőknek erre a novellára a hatalmi visszaélések és a nők elleni erőszak bírálata okán esett a választásuk, ám az epizód még jobban megbillenti a film egyébként is kényes egyensúlyát.

A cím – Csodálatos Boccaccio – a 20. század „pestiseit” átélt 83 éves Paolo és 85 éves Vittorio Taviani tisztelgése a novella műfajteremtő mestere és 14. századi látlelete előtt, amelynek segítségével elsősorban a 21. századi fiatalokat szeretnék arra bátorítani, hogy szálljanak szembe a jövőjüket fenyegető veszélyekkel. Ám a fiatalok filmnézési szokásait ismerve ez nem könnyű feladat…

 

Csodálatos Boccaccio (Maraviglioso Boccaccio) ­– olasz, 2015. Rendezte és írta: Paolo és Vittorio Taviani. Kép: Simone Zampagni. Zene: Giuliano Taviani, Carmelo Travia

Szereplők: Vittoria Puccini (Catalina), Riccardo Scamarcio (Gentile), Paola Cortellesi (Usimbalda), Carolina Crescentini (Isabetta), Kim Rossi Stuart (Calandrino), Casia Smutniak (Ghismunda), Michele Riondino (Guiscardo), Lello Arena (Tancredi), Jasmine Trinca (Giovanna), Gyártó: Stemal / Cinemaundici / Barbary Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 120 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12738