KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Alfred Hitchcock

Féljünk együtt!

Kelecsényi László

Szorongani csak élvezettel érdemes. Félelemreceptek a Mestertől.

 

Adósai vagyunk Hitchcocknak. Többszörösen is. Sokáig le sem tudtuk rendesen írni a nevét, annyira megzavart a cé betû rendszertelen ismétlõdése. Aztán egyesek túlságosan is jól megtanulták, amikor a városi meg a kerületi pártbizottság súgására újságcikkeket és olvasói leveleket irkáltak a filmtörténet egyik leghatásosabb darabja ellen. A honi forgalmazás örök szégyene, hogy a Psychót néhány elõadás után levették a mûsorról. Egykori agit-proposok óvtak minket a „kapitalista kultúra eme bomlástermékétõl”.

Azóta eltelt három évtized. Öt éven belül ez a harmadik kötet Hitchcockról. Truffaut nagyinterjúja megkésett hiánypótlás. Dominique Auzel hasznos kis füzetét, melyet a pécsi Alexandra Kiadó magyarított, a rajongók azon nyomban szétkapkodták. Sidney Gottlieb 1997-es szöveggyûjteménye nem késett ennyit sem. Interjúk, folyóiratcikkek, egyetemi elõadások sorakoznak tematikus rendjükön belül idõrendbe állítva. Elmondják az életmûvet, és közelebb visznek a géniusz titkához. Remélhetõleg ma már senkit sem kell gyõzködni afelõl, hogy ez a köpcös úriember Eisenstein mellett a filmtörténet legnagyobb hatáskeltõje volt. Tessék csak egymás után megnézni az odesszai lépcsõk képsorát és Janet Leigh tusoló alatti hadakozását gyilkosával.

A magyar változat szerkesztõje, Zalán Vince most is a tõle megszokott alapossággal bástyázta körül kiegészítõ adatokkal a fõszöveget. Hanem ez az amerikai úr! Egy Osrick a Hamletbõl, aki még anyja emlõjével is udvariaskodott… Idegesítõ fontoskodással, iskolás pedantériával keretezi a dokumentumokat. Hitchcock-megszállottnak kell lennie annak, aki elõszava és bevezetései után nem dobja sutba a könyvet. Ajánlom a reménybeli olvasóknak: lapozzák át az egyes fejezetek élén álló kurzivált szövegeket. Még a fõszöveggel is akadnak gondok: afféle „egyet fizet, kettõt kap” érzés kerít hatalmába, többször is olvashatunk ugyanarról a kötet különféle helyein.

De félre a jelentéktelenségekkel, mikor a mester szól. Média-tanoncok, filmtörténészek, rendezõ-hallgatók, szcenaristák kötelezõ olvasmánya, sõt, memoritere lehetne jó néhány oldala. Lehet ugyan Hitchcock hatáskeltését avultnak, csupán történeti értékûnek tekinteni, de tassista formabontóknak sem árt, ha elõbb megtanulnak rajzolni. Bár nem tudom, mit kezdene egy eltökélt posztmodern az ilyesféle, avultnak ható alapszabállyal: „a történet egyetlen középponti gondolatra kell hogy épüljön, amely végig ott kell hogy motoszkáljon a közönség fejében” (68. o.). Erre az 1937-es megállapításra rímel a Columbia Egyetemen tartott két évvel késõbbi elõadás, ahol arról beszélt, hogy a történet csontvázának el kell férnie egyetlen, nagyon kicsi papírlapon (281. o.). Ennek a rövid vázlatnak, alapeszmének kell hosszadalmas alkotófolyamat (karakterek megválasztása, treatment, dialógusírás, forgatókönyv) után a moziban, a nézõ fejében újraszületnie. Ki dolgozik így manapság?! Hisz’ már az újhullámosok, Truffaut-ék, Godard-ék, akik ugyan az amerikai B-filmeken nõttek föl a párizsi Cinémathéque-ban, felrúgták – és jól tették – ezt a sémát. Akkor is! Legalább A filmkészítés különféle technikái, A filmgyártás, Rendezõi szempontok, Elõadás a Columbia Egyetemen és A legizgalmasabb filmem címû szövegeket olvasnia és ismernie kellene mindenkinek, aki a mozgókép hatásmechanizmusáról tudni szeretne valamicskét.

A Mester más tekintetben is konzervatívnak bizonyul. Makacs következetességgel hajtogatja, hogy a játékfilm leginkább az irodalmi novellához áll közel. Nekünk, magyaroknak ismerõsen cseng ez a gondolat. A mostanára jócskán feledésbe merült Lukács György talán egyetlen maradandó filmesztétikai megállapítása volt ez. Nem hinnénk, hogy Hitchcock olvasta volna Lukács dolgozatát a film poétikájáról. Amit egymástól függetlenül állítanak, érvényes az elmúlt évszázad mozijának túlnyomó részére. A filmnek mint a novellának ugyanúgy egyetlen, ha lehet csattanós végkifejlet felé kell igyekeznie, a nézõ (olvasó) lebilincselése árán.

Viszonylag kevés szó esik a híres hitchcocki fogalomról, a suspense-rõl. Hatáskeltésének legfõbb titka ez (amit szája elé tett mutatóujjával a borítólapon is igyekszik titkolni). Ugyan szóban azt vallja, hogy „terítsd ki a lapjaid, amennyire csak tudod”, de épp ebben rejlik a nagy átverés, mert mesterünk azt is tudja, hogy „a feszültség jórészt a közönség saját vágyaitól függ”. Egyszóval behúz minket a csõbe alaposan. A hatáskeltésnek ez a módja immár a régmúlté. Ki merné manapság vállalni azt a bátorságot (majdnem azt írtam: botorságot), hogy egyetlen jelenetsor kedvéért fekete-fehérben forgasson le egy egész filmet, mint tette õ a lefolyóban csordogáló vér miatt a Psycho esetében. De akárhány folytatás vagy remake készült is mozidarabjai alapján, utánzói sorra elbuktak, lába nyomába sem értek mesterüknek. A klasszikusok tudtak valamit, amit mi képtelenek vagyunk utánozni. Legalább nézzük és olvassuk õket, hátha ragad ránk valami.

 

Osiris Kiadó, 2001

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/04 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2517