|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA múzsa csókjaHungler Tímea
Albert Brooks új filmjében a szakterületekre specializálódott kilenc mitológiai istennő tevékenységét most egyetlen olümposzi szülött, Sharon Stone vállalja fel (végül is elemi tény, hogy ínséges időkben minden kreatív elme egy szexbomba csókjára vágyik). Elnézve rubensi gyarapodását, ki is teszi a kilencet. Elfojthatatlannak tetsző rosszmájúságom ellenére megjegyzendő, hogy Stone kisasszony fajsúlyosabban is nagyon szép, ráadásul alakítása rendkívül meggyőző, végigkomédiázza a művet, és még láthatóan élvezi is.
A vígjáték a humor fő forrását a posztmodern egyik alapelvéből, a metapozícióból meríti. A hollywoodi álomgyárnak csak a végtermékeit ismerő néző előtt lehull a lepel; részese lehet az ötlet(hiányok) gyötrelmes megszületésének. A film legjobb pillanatai a mozgóképes és a mitológiai allúziók: James Cameron a Titanic 2-n, Martin Scorsese a Dühöngő bika remake-jén töri a fejét, s ehhez attól a Sharontól várnak segítséget, akinek apja, Zeusz, alkoholista volt.
Amikor azonban a néző már beleélte magát az anakronisztikus, misztikus filmnyelvbe, egy hirtelen fordulatnak köszönhetően elszáll a vígjátéki varázs: Stone kisasszonyról kiderül, hogy pszichiátriai ápolt, személyiségzavarban szenved, betegségének csak újabb fázisa, amikor múzsának képzeli magát. És bár a mű végén az ápolók elől kereket oldó isteni nő barnára festve ismét felbukkan az egyik filmgyár vezetőjeként (valószínű, hogy e fordulatot is önironikus metanyelvként kell értelmeznünk: a hollywoodi álomgyárat – rémálom – diliflepnisek irányítják), a film realista fordulatával nem csupán a lendületét veszíti el, el is laposodik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 987 átlag: 5.57 |
|
|
|
|