|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégX-aktákZsidai Péter
Az X-akták szlogenje szerint: „az igazság odaát van”. Érdemes feltenni a kérdést, közelebb kerülünk-e hozzá? Úgy látszik, igen. Az epilógusban Mulder jégbe gyökerezve – és gyermeki elégedettséggel – bámulja a földrésznyi méretű ufót, letagadhatatlanul együtt részesedve Scullyval a végső bizonyítékban. Az ellenszérumról, az Antarktisz-mélyi laboratórium-kombinátról, tenyésztestnek használt emberekről, az idegen lényről, ki penge karmaival aprítja húsunkat, nem is szólva. Egy londoni hajnalon még a földönkívüliekkel konspiráló világ-összeesküvő klub legtitkosabb gyűlésére is bejutunk. E tettenérések azonban nem engedik meg a nézőnek a megszokott rejtélyes jelentés-hálók szövését; a tévésorozat többértelműsége helyébe több egyértelműség lép. Az egész estés kalandfilm kénytelen egyszerűsíteni, nem véletlenül vezeti fel az epikus szálat a dallasi robbantás mint az erőszak legpusztítóbb jelenkori ikonja. A gonoszok mindenre képesek, akár Apokalipszisbe taszítanak. Belénk oltják az idegent, testünkből kel életre a pokoli lény (láttuk már az Alienben). Az idegen-ábrázolásban jól tükröződik a homo sapiens meghasonlottsága, a magunkban hordott idegenség, a bűn ősisége. Az idegen belőlünk kerül a világba; ha majd leveti testünket, mi magunk teremtjük a gonoszt. Ettől a tudatalatti félelemtől szorong alkotó és néző egyaránt. Ám szerencsére ott van a pozitív forgatókönyv: Mulder és Scully írja, amikor egy homályos folyosón kegyetlenül őszinte, ám annál szívhez szólóbb vallomással előbb tisztázzák, majd már-már ajkaikkal édesítik egymást. Ebből születhet a remény: a jó, a szép, az élet. A minden.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 894 átlag: 5.35 |
|
|
|
|