|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1981/január
|
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka
|
 |
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégAz utolsó szökésFaragó Zsuzsa
Az úgynevezett „átlagnéző” makacsul szereti azokat a filmeket, amelyek egyszerű vagy bonyolult, szomorú vagy vidám történetet, de: történetet mesélnek el. Bármi jelentkezzen is a filmművészetben – ő ragaszkodik a mese jogához. És a filmművészetben sok minden jelentkezik: szürrealista, dadaista, időfelbontásos film, új hullám, cinéma vérité és dokumentarizmus. Csökken, majd újra nő a hatalma – a sztori marad.
A szovjet filmművészet iparszerű rendszerességgel ellátja az amúgyis epikusabb hajlandóságú szovjet nézőt lineáris szerkesztésű, kellőképpen mai, kellőképpen problematikus, kellőképpen érzelmes novellafilmekkel. Egy olajozottan működő „művészet-ipar” ad tehát magabiztos hátteret az Utolsó szökésnek.
A nagy és népszerű színész, Mihail Uljanov egyéniségére írott film egy nevelő intézet évzárójának reggelétől az éjszakáig terjedő időben kíséri végig a valószínűtlenül lelkes zenekarvezetőt és védencét, a tehetséges trombitást és konok kamaszt. Még szociológiailag is igaz és jellemző az a kép, amit a rendező elénk rajzol a mai szovjet valóságról: a lakótelep, az érzelmileg elhagyott gyerekek, a válás, a „modern zene” és az orosz asszonykórus vetélkedője a kultúrházban, és nem utolsó sorban a Nagy Háború veteránja, a csudabogár. Mellén kitüntetésekkel, lábát húzva, szívbetegen is lohol és lobog, és ebbe az érzelemszegény, elbizonytalanodott korba hoz üzenetet a régmúltból – magatartásmintát. Tehát szociológiailag hiteles film, de főképp a blickfang nélkül egymást követő képekből áradó szomorúság teszi igazzá. Csupa tanácstalan színész-arc, csupa „neki is igaza van, de őt is megértem” helyzet, csupa szív-szorítóan kilátástalan vita. Egy nemzedéktől búcsúzik ez a film családias bánattal s az újakat üdvözli tétován.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 945 átlag: 5.57 |
 |
|
|
|
