|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégEz volt a jazzArdai Zoltán
Kellemes filmet, gömbölydeddé finomított rajzolatot láthatunk a lengyel „ötvenes évekről”. Feliks Falk újabb műve olyan ezüstfoglalatú medalionhoz hasonlatos, amelyet, bár tudjuk, hogy nem különösebben értékes, szívesen őrizgetünk. A film elején a mai emlékezőt látjuk, amint – halottak napja lévén – autóján egy vidéki temetőhöz tart. Itt, egykori egyetemi évfolyamtársa sírjánál találkozik azokkal, akikhez a legtöbb köze volt 1956 előtt. Velük ballag el az utolsó képeken, némán, a novemberi szürkeségbe. Ebbe a keretbe zárva zajlik a történet, szegényes lakások, kawiarniák, kultúrtermek színterén, a néző által már-már elvárt, s kedvére is tevő, homályos, zöldes-barnásvörös tónusokban.
A vezérfonal: nem sikerül koncertre alkalmas termet szereznie a banda tagjainak, akik – s olykori hallgatóságuk – számára a jazzritmus „spirituális tartóerő”, ahogyan azt egyikük ki is mondja. Mindenki, akitől segítséget várhatnának, a jazzben veszélyes nyugati portékát lát vagy gyanít. Hiába a sok szó, hogy ez a zene egyetemes, s ha amerikai eredetű is, a „sanyargatott néger proletariátustól” ered. A megkörnyékezettek jobb, ha nem is hallgatnak bele a felszabadult produkcióba, mert stimuláló mérget, ármányos ragyogást tulajdonítanak neki, s ennek „semmi helye nálunk”. Pedig az – egyéni problémákkal is küszködő – öt ifjú ráadásul a legártatlanabb neo-New Orleans-i hangulatokért lelkesedik, a bebopot szinte csak hírből ismeri. „Hallottad már Charlie Parkert?” – teszi fel az egyik a másiknak a bűvös kérdést. Mikor aztán találnak embert, s népes közönséggel élvezhetik saját zenéjüket – már csakugyan úgy is, mint tilalmas gyümölcsöt –, a feszültségeknek épp az a társuk esik áldozatul, aki nem engedte, hogy idő előtt széthulljon az együttes. Vonat alá kerül. A film eddigi szolid kedvességéhez képest a kelleténél nagyra törőbb allúzió ez: a fiú olyan furcsán (az egész élethelyzetéből s nem épp a pillanatnyi helyzetből következő módon) hal meg, mint ahogyan Cybulski kapta meg a golyókat a Hamu és gyémántban, s ahogyan ő került végül valóban a kerekek alá.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1826 átlag: 5.49 |
|
|
|
|