|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA piros pulóverKovács András Bálint
Azt hiszem, ezt a címet csak jobb híján adták szerzői a filmnek. A nevezett ruhadarabnak ugyanis vajmi kevés köze van a film lényegéhez. Igaz, hogy bűnjel, és a legfőbb terhelő bizonyíték lehetne egy ártatlanul gyanúsított fiatalember ellen, a történet során mégis elveszti minden jelentőségét. Nemcsak azért, mert a rendőrség, miután nem tudja bizonyítékként felhasználni a fiú ellen, eltekint tőle, hanem azért is, mert gyenge bizonyíték lenne: a gyilkos a bűntény napján ugyanis – erről meggyőződhetünk – nem piros pulóvert, hanem szürke zakót viselt. A lényeg az, hogy a piros pulóverrel együtt a nyomozás egész története is jelentéktelenné válik (már az első tíz percben kiderül, hogy itt valakit ártatlanul fognak elítélni, és hogy a nyomozás igazságtalanságok sorozata lesz); mindvégig arra várunk, hogy a film valami sokkal fontosabbat próbáljon bebizonyítani annál, mint azt, hogy a piros pulóver fontos tényező a bűntény felderítésében. Talán nem is baj, hogy az elejétől fogva tudjuk: a gyenge idegzetű, túlérzékeny fiatalember nem ölte meg a kislányt, s ennek ellenére halálra fogják ítélni; – hanem az, hogy ahelyett, hogy a hatalomnak való kiszolgáltatottságot elemezné mélyebben, a rendező kizárólag a már teljesen érdektelenné vált nyomozás részleteivel bíbelődik. Úgy lötyög ez a filmen, akár a piros pulóver a vékony fiún: nem az van benne, ami (aki) igazán fontos lenne. Ha egy kicsit is többet tudna mondani annál, hogy ki vagyunk szolgáltatva a rendőrség önkényének, nem volna olyan bosszantó, hogy a per gyakori fordulataival még a végén is felcsillantja az illúziót: talán mégis lehet bízni az igazságszolgáltatásban.
Egy André Cayatte nevű rendező jut eszembe, aki szinte egész életművében azt keresi, milyen társadalmi mechanizmusok teszik, hogy az igazságszolgáltatás igazságtalanság-szolgáltatássá válik. De neki is csak ritkán sikerült a rendőri és bírói önkények és tévedések mögött a kiszolgáltatottság mélyebb okait kitapintania. A piros pulóver rendezőjének ez talán nem is állt szándékában.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1153 átlag: 5.41 |
|
|
|
|