|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA szőke indiánGáti Péter
Talán nincs is olyan ember, aki gyerekkorában ne akart volna indián lenni. Cooper és Karl May erősen idealizált, bátor és rettenthetetlen rézbőrűekről szóló történetei nagymértékben táplálták ezeket az elképzeléseket. Lehet-e, újat mondani minderről?
Az NDK filmgyártása Gojko Mitić-csel a főszerepben filmek egész sorát szentelte ennek a témának. A most látható film története a 18. század végén, az angol–francia háború idején játszódik; George, a tízéves kisfiú családjával együtt menekülni-vándorolni kényszerül. A gyereket indiánok rabolják el, majd magukhoz szoktatják és felnevelik. Hétéves ott-tartózkodása tökéletesen irokézzé változtatja, még gondolkodásmódját is átalakítja. Megszereti az indiánokat, de a háború befejeztével visszakerül szüleihez. Hazatérése azonban már nem lehet végleges megoldás, hiszen többé se ide, se oda nem tartozik. George újra elindul...
A film nem tudja elhitetni a nézővel ezt az otthontalanságot, mivel kísérletet sem tesz a fiú személyiségváltozásának árnyalt és motivált bemutatására. Pedig e drámai mag köré rendeződhetne az egész cselekmény. Becsületszóra kell elhinnünk, illetve a belső monológok hatására hagyni magunkat meggyőzni a látottak helytállóságáról. A szerkezeti egyensúly végérvényesen megbomlik, amikor a képi ábrázolás a cselekmény fő vonala szempontjából közömbös, az indiántörténetek szokásos külsőségeit, sallangjait tolja előtérbe. Népszokások kimerítő felsorakoztatása, skalpolás és engesztelő áldozatok képei váltják egymást. Szinte képeskönyvvé válik a film, lexikon-szócikkek illusztrációival kiegészítve. Csak az ütemes uff-uff csatakiáltás hiányzik. Az operatőri munka eredményesen szürkült hozzá Ulrich Weiss rendező koncepciótlanságához. Ha az illúzióinkat meg akarjuk őrizni, maradjunk inkább az indiánkönyveknél.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1100 átlag: 5.37 |
|
|
|
|