KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Georg Höllering (1898–1980)

Filmes és mozis

Kézdi-Kovács Zsolt

 

Véget ért a cannes-i fesztivál, de ebben az évben Georg Höllering már nem ült ott a Croisette-en, szállodájának teraszán a napsütésben, cukrozott földiepret kanalazva, figyelve a filmművészet „nagyjait”, oda-odaköszönve nekik.

Höllering Ausztriában született, pontosabban a Monarchiában, még a múlt század gyermeke, az első világháborúban már katona – állítólag két évvel idősebbnek hazudja magát, csak hogy besorozzák – és katonaként részt vesz Ferenc József temetésén. Az életútnak ez a kezdete aligha sugallja a véget: London legrangosabb művészmozijainak tulajdonosaként halt meg.

A harmincas évek elején operatőrként Németországban dolgozott, Brechttel és Dudowval a Kuhle Wampe című filmben. A nácik hatalomra jutása után visszatért Ausztriába, majd a harmincas évek közepén – 1934–35-ben – Magyarországra jött. Filmet akart készíteni a Hortobágyról. Móricz Zsigmondot keresték fel az osztrák filmesek, és megrendelték tőle a Komor ló című novellát, mint a születendő mű alapanyagát. Móricz – mint több írásából tudjuk – nem volt elragadtatva a filmtől és készítőitől, zavarta a filmesek felületes világa.

A film, a Hortobágy ugyanis elkészült, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a háború előtti magyar filmgyártás egyik legkiemelkedőbb darabja. Höllering ugyanis figyelmen kívül hagyva az akkori játékfilmgyártás szabályait, a történetet ugyan leforgatta, de a film hangsúlyosan dokumentum-játékfilm: eredeti, „natúr” szereplők mondják a dialógusokat, és a fikciós jelenetek közé, azokkal egyenértékűen dokumentum-képsorokat illesztett: a természet képeit, vihart, napfelkeltét, a puszta életének apró jeleit, és a születés és halál pillanatait. Mindezt távol a romantikus, idealizált gyöngyös-bokrétás világtól. A parasztemberek napcserzette arca, a lovak csatakos, légyborította teste nem fért bele a kor népszínmű-ihletésű filmjeibe. Nemeskürty Istvántól tudjuk (Filmvilág, 1980. április), hogy a hivatalos Magyarország milyen elutasítással fogadta a filmet. Különösen egyik képsora – amely részletes aprólékossággal végigkíséri egy kanca ellését – keltett felháborodást. (Nemcsak nálunk: a cenzúra Angliában is betiltotta.)

Különös, de így van, hogy a régi, magyar paraszti életforma, a puszta életének szinte egyetlen hiteles dokumentuma ez a külföldiek által készített film. Höllering „találmánya” épp ennek a nyers valóságnak a következetes vállalása, a dokumentumok, a „direkt-hang”, a natúr szereplők következetes alkalmazása.

A harmincas évek második felétől a fasizmus elől Höllering Angliába húzódik. Az Academy Cinema, az Oxford Streeten működő nagy londoni mozi egyik igazgatója lesz. A sors iróniája: mint németet a háború kitörésekor internálják, és a mozit német bombatalálat éri. A háború után újra kellett mindent kezdenie.

A filmezéssel Angliában sem volt sok szerencséje. Tervezett játékfilmjét a háború félbeszakította, és bár több rövidfilmet forgatott a háború után, egyetlen jelentős munkája a T. S. Eliot Gyilkosság a katedrálisban című drámájának filmváltozata. Akik látták, azt írják róla, hogy a mű hűségesen lefilmezett, de nem túl eredeti feldolgozása volt. A film két díjat is nyert Velencében, és kuriózumként feljegyezték róla, hogy maga a költő is játszik benne. Ezután Georg Höllering nem készített több filmet, teljesen a már tulajdonába került Academy mozi vezetésének szentelte magát.

Az elmúlt évtizedekben művészmozik születtek és eltűntek, az Academy megmaradt és fogalommá lett, nemcsak Londonban, hanem az egész világon. Szívósan és sokszor a közönség ellenére is, Höllering kedvenc filmjeit és rendezőit újra és újra bemutatta: Bergmant (amikor még nem volt divatban), Satyajit Rayt, a zseniális indiai rendezőt, Dreyer filmjeit, az új hullámos franciákat, Munkot és Wajdát, a kezdő Formant. És Jancsó Miklóst, akinek a Szegénylegények cannes-i mellőzése után Londonban, Höllering mozijában jutott az első nagy külföldi elismerés: az év legjobb filmje díjat kapta. Az Academy ezután rendszeresen mutatott be magyar filmeket: majd az összes Jancsót, azután Gaál Sodrásbanját, Kósa Tízezer napját, Elek Judit Sziget a szárazföldönjét. Atyai barátja volt mindnyájuknak, bár csak a barátság kedvéért egyetlen filmet sem mutatott be. Különösen Jancsót szerette: a Sirokkó forgatására elzarándokolt fogadott fiával, Ivo Jarosyval együtt. Álltak a térdig érő hóban, szélben-hóesésben, (Höllering kezében a 30 éves Whyte and Mackish whisky, amit kedves rendezőjének ajándékul hozott) és mi csodáltuk ennek a hetvenéves embernek a kitartását, a film iránti szeretetét. Vajon tudta-e, milyen jelentős az a film, amit harmincöt évvel azelőtt forgatott? Valójában sohasem hitte el. Bár, ami minket, magyarokat illet...

Georg Höllering neve egyetlen magyar filmlexikonban sem szerepel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7823