KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Millió dolláros bébi

Női kesztyű

Kubiszyn Viktor

Scorsese Dühöngő bikája mögött Clint Eastwood bölcs és érzelmes bokszfilmje lehet a No.2-es favorit.

 

A Millió dolláros bébi egyszerre klisékerülő/kliséhasználó bokszfilm és lelki mélydráma, hollywoodi proficucc. Clint Eastwood túl a hetvenen már mindent tud az álomgyári mechanizmusokról, és a boszorkánykonyha körein belül maradva maximálisan és elegánsan ki is használja a történet és a műfaj(ok) adta lehetőségeket.

Frankie Dunn (Clint Eastwood) kiöregedett, keserű és magányos bokszedző, akinek szakmai és magánéleti múltja is bővelkedik kudarccal teli emlékekben. Van egy lelakott edzőterme, ahol szinte rutinból edzi a hozzá beeső bajnok-aspiránsokat, és van egy lánya, akit nem lát soha, mert szakítottak egymással. Az ő edzőtermébe lép be egy nap Maggie Fitzgerald (Hilary Swank), aki civilben harmincon túli felszolgálónő, egyébként pedig bokszoló szeretne lenni. Dunn az ötlettől persze idegrángást kap, de az edzőterem öreg takarítója, Dunn régi haverja és túlélő bokszharcos Eddie Scrap (Morgan Freeman) szimpátiával viseltetik a lány iránt, és titokban támogatja a bokszkarrier ötletét. Az öreg takarító egyébként a film narrátora, és a legszellemesebb és legironikusabb dialógusok állandó résztvevője. A film első felét Dunn-Fitzgerald egymásra hangolódása és a sportkarrier beiindítása teszi ki – Eastwood a klasszikus hollywoodi karriertörténet-tradíció eszköztárából veszi a hozzávalót: a Rocky- sorozat és más hagyományos öklözőfilmek stiláris és sztoribonyolítási technikái felismerhetőek úgy a bokszjelenetek felépítésében, mint a sportág hagyományos konfliktusainak átemelésében. Amiben a Millió dolláros bébi újat hoz és minőséget teremt, az a hurráoptimizmus helyetti kesernyésebb hangvétel, valamint az alapos, kidolgozott jellemábrázolás (a sztori Jerry Boyd bokszmenedzser novelláin alapul). A film három főszereplőjének több oldalról körüljárt egzisztenciális, morális és lelki állapota a profi forgatókönyvnek, az érzékeny rendezésnek és a színészi játéknak köszönhetően meglepően hiteles, a köztük kialakuló kapcsolati háló és a karakterek jellemfejlődése (főképp Dunn metamorfózisa kérges szívű cinikus vénszivarból érzékeny és odaadó öregemberré) többdimenziósan árnyalt. A film első fele – főképp a színészeknek köszönhetően – néhol a bokszfilmek no. 1-ének, a Dühöngő bikának az összetettségét is eléri, a sportág emberi sorskatalógusának bemutatását ez alkalommal zseniálisan ironikus párbeszédek oldják szórakoztatóvá. A Freeman-Eastwood páros dialógusai, ahogy két ráncos, kirohadt öreg csávó, akik már semmit nem akarnak senkitől, maximum szép lassan átevickélni az elmúlásba, szóval ez a két öreg olyan mély szarkazmussal és szórakoztató cinizmussal teli szövegeket lök az edzőteremről, a lábról lerohadt zoknikról, meg az élet egyéb nagy dolgairól, hogy az bármely megvilágosodott buddhista bölcsnek dicséretére válna. A film címszereplője, Hilary Swank magabiztosan hozza a középkorú, sok mindent megélt felszolgálónőt, akinek az akaraterején és a tehetségén kívül semmije nincs, de ez ugye Hollywoodban (és az amerikai álomban) épp elég kell hogy legyen.

A film második fele letér a klasszikus sportkarrierek optimista vonaláról és átmegy érzelmes melodrámába, persze a műfaji hagyományok vonalát követve. A szokásos, várható rágógumi happy end-eknél viszont nagyságrendekkel keserűbb a végkicsengés. A film melodramatikusabb részében igen sok az Oscar-díjat érő, kevéssé ízléses nagyközeli Hilary Swankről és persze magáról Eastwoodról – szenvednek, könnyeznek, a mély lelki folyamatok Sztanyiszlavszkij-módszeren edzett technikával jelennek meg a vásznon, vagyis sok a kitartott snitt, amiben remeg a szájszél és a horizonton túlra néz a tekintet. Clint Eastwood ízig-vérig hollywoodi filmet készített, annak minden bájával és bajával együtt, de a felhozatalt tekintve, a jellemábrázolás kifinomultságát látva, és a FreemanEastwoodSwank trió színészi kvalitásait elismerve bátran kijelenthető, hogy a Millió dolláros bébi garantált minőség.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8201