KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A mások pokla

Stőhr Lóránt

Pálfi dogmafilmjében egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi a felbomló párkapcsolatokat.

 

Van valami rideg és rettenetes Pálfi György filmjeiben. Nem a témájuk, a látásmódjuk miatt. Persze nem hiányzik a humor sem a Hukkléből, sem a Taxidermiából, de az ember mint testi funkciókból és biológiailag determinált viselkedésformákból megalkotott állat gondolata a Pálfi-univerzum sarokköve leghumorosabb és vizuálisan leglenyűgözőbb filmjéből sem hiányozhat. Legújabb projektjében – nehéz volna ugyanis szimplán nagyjátékfilmnek besorolni egy három műből, egy dokumentumfilmből, egy fikciós filmből és egy riportfilmből álló egységet, amelyből a mozikban a fikciós alkotást és a dokumentumfilm negyedórás sűrítményét láthatjuk – szóval e projekt Nem leszek a barátod címet viselő rövidített moziváltozatában az emberi kapcsolatokat szintén egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi végig. Vagyunk, akik vagyunk: hús, zsír, idegek, neuronok és hormonok játékai, beprogramozott, agresszív és szexuális viselkedésformák által szabályozott szociális lények.

A felütés a Nem vagyok a barátod című dokumentumfilm negyedórás részlete. Pálfi óvodásokat vizsgált hosszú heteken át, akik a kifejlett emberpéldányoknál kevésbé rejtik el vonzalmaikat és ellenszenveiket, s akik egyetlen mondattal – „nem vagyok a barátod” – teszik taccsra társaikat. Aki megkapja ezt a frázist, az garantáltan elpityeredik, anyukája biztonságot adó közelségét hiányolva, vagy ha már kellően megokosodott ebben a világban, gyorsan keres magának egy másik kiközösítettet, tulajdonképpen bárkit az óvodai kiscsoportban, akivel mikroközösséget alkothat a többiek, a kirekesztő boldogok ellenében. A fikciós film felnőttei fortélyosabbak, ügyesebben leplezik érzéseiket, de alapvetően ugyanazt a játékot játsszák, mint a kisgyerekek vagy a kismajmok, „szeret – nem szeret, szeretem – nem szeretem”, s erre a játékra a jelenetek egymásutánja, új és új konstellációkat felvonultató variációsor épül. A film hátborzongató báját az adja, hogy a szereplők amatőrök, akik nem előre megírt szerepeket játszanak, hanem önmagukat, pontosabban személyiségük egy lehetséges viselkedéskészletét mutatják meg nekünk. S mivel vagy rendezői presszióra, vagy önként és dalolva folyamatosan kiélezik a helyzeteket, a konfliktuskezelő megoldások helyett minduntalan verbális és fizikai agresszióhoz folyamodnak. Lemeztelenednek, mutogatják magukat, kiélik azokat a vágyaikat, amelyet a kamera nélkül nem mertek volna. Márk, egy bolttulajdonos a fülön csípett tolvajlány, Natasa kiszolgáltatottságával él vissza, aztán rácsimpaszkodó terhes szeretőjét rázza le magáról. Könyvelő barátja, András kínos viccekkel árulja el frusztrációit és kegyetlen közönyét, amellyel a körülötte levő embereket tárgyakként kezeli. András Márk élettársával, Sophie-val játszik telefonszexet a legkisebb erotikus élvezet nélkül, pusztán a birtoklás vágyát kiélve a szintén frusztrált, élettársát e perverz játékkal büntető nőn. Ám még az áldozatokat sem sajnálhatjuk; Natasa, a csinos kamaszlány, a szexuális megaláztatások és az erőszak elszenvedője, nyomasztó hidegséggel és közönnyel válaszol a pozitív és negatív emberi megnyilvánulásokra, könnyen vetkőzik le, de soha nem nyílik meg a tekintete mások előtt. Míg a férfiak félrelépnek, csalnak, verekednek, a nők ravaszsággal állnak bosszút elszenvedett sérelmeikért. Mindenki kiszolgáltatott, mert mindenkinek szüksége van egy társra – maga a személy majdnem lényegtelen.

A Nem vagyok a barátod töredék. Néhány jelenet csupán egy lehetséges fikciós univerzumból, amelyben hőseink mozognak, szoros kapcsolati hálót alkotva és egymás útjába sodródva unos-untalan. Nem a laza történet, hanem szereplői, sajátos hangszínük, esetlen mozdulataik, megmunkálatlan gesztusaik teszik érdekessé a filmet. A színészi játékon túl a helyi fények kiaknázása, a dokumentarista, spontán kamerakezelés miatt is a hetvenes évek Budapesti Iskolájának folytatása a Nem vagyok a barátod, de több benne az improvizáció, és hiányzik a társadalomkritikai indíttatás. Nem a társadalommal van a baj, hanem a társadalmi berendezkedéstől függetlenül azzal az állattal, amelyet embernek hívunk. Pálfit az emberi viselkedés érdekli, ezért művének pszichológiai és humánetológiai vonatkozásai a legjelentősebbek, a művészetben rejlő metafora a sartre-i tételmondatban csúcsosodik ki: „a pokol – az a többiek”. S még valamiben: úgy látszik, csak a pokolban élhetünk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9698