KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Mike Judge: Szilícium-völgy

Szilíciumláz

Pernecker Dávid

   

Mike Judge legújabb munkahelyi szatírája a tehetséges senkik szemén keresztül láttatja a sikeres hülyék által felépített tech-birodalom esendő mohóságát.

   

Elég csak egy pillantást vetni a Szilícium-völgy térképére ahhoz, hogy a rengeteg ikon- és logó közt felderengjen a Mike Judge rendezte Hülyék paradicsoma (más néven Idiokrácia) bevásárlóközpontokkal nevetségességig túltelített apokaliptikus víziója. A Szilícium-völgyben Judge fonákjára fordítja az Idiokrácia alaphelyzetét, a high tech völgyében ugyanis nincs helye az írás- és beszédképtelen mélygyökérségnek. A technológiai robbanás lökéshulláma a tehetségtelenebbeket visszafújja oda, ahonnan jöttek: a petákos hétköznapi rutinba. A Szilícium-völgy érdeme azonban épp abban rejlik, ahogy Judge pontosan olyan szánni- és nevetni valóan hülyének tudja ábrázolni korunk legnagyobb üzleti- és technikai elméit, mint ahogy azt az Idiokrácia lakosaival tette. A nyolcvanas években Judge – aki akkoriban sétáltatta meg fizikadiplomáját – a saját bőrén tapasztalta meg a völgy elitjének territoriális- és hódítási őrületét, épp ezért szatírája nem fukarkodik abszurd és kellemesen kellemetlen részletekben. A szociális kompetenciáiban két vállra fektetett Richard (Thomas Middleditch emlékezetes alakítása) is két ilyen vérszomjas – idiotizmusukban mégis elkülönülő – médiamogul kapzsiságának kereszttüzében találja magát, mikor kiderül, hogy zenei mintákat felismerő haszontalan programjának adattömörítő kódja képes forradalmasítani a technológia világát. Richard pedig választhat, hogy vagy eladja a kódot tíz millió dollárért a Google-szabatos bámulatosan képmutató üzleti- és fejlesztőzseninek (Matt Ross) vagy megtartja, és a Zuckerberg-sormintát követve birodalmat épít rá, egy finoman szólva is enigmatikus agytröszt segítségével (a forgatás során elhunyt Christopher Evan Welch). Judge szatírájának ereje a két infomágnás – és az általuk reprezentált valós személyek – eltérő megközelítésének kiforgatásában rejlik. Míg a Hivatali patkányok főnökkarakterének főnöksége kimerült a frusztráló verbális manírok, a stagnálást hangsúlyozó kávészürcsölés, és az inkompetencia hármasában, addig a Szilícium-völgy felsővezetői antagonistái túlburjánzó sikerorientáltságukat a folyamatos haladás-fejlődés destruktív vágyálmának szolgálatába állítják. Judge pedig egy percre sem téveszti szem elől a lényeget, miszerint ezeknek az embereknek megvan mindenük, de nem elég nekik semmi. Sorozatában a Szilícium-völgy vadnyugat, melyben a botladozó jóravaló bugrisoknak meg kell acélozniuk magukat az életben maradás érdekében. A Szilícium-völgynek pedig – akárcsak a Hivatali patkányoknak – a legnagyobb erénye abban a részletességben rejlik, ahogy körbejárja főhőseinek individuális útvesztőit, azokat a nagyszerű párbeszédekben gazdag szituációkat, melyekben Richard és kompániája a maguk suta, esetenként ostoba, de szeretnivaló módjukon megpróbálják meghatározni szerepüket a mérföldes dollárjelek, a folyamatosan változó üzleti tervek, valamint a sunyiságtól haldokló kreativitás szövevényeiben. Judge pedig a tőle megszokott módon vegyíti az aprólékosan felépített analitikus fricskákat a Beavis és Butt-head infantilis vulgarizmusával (milyen íze van a folyósított ráknak?), és a Texas királyait idéző kényelmetlen szociális kommentároktól díszes burleszkkel (a rendre véletlen rasszizmusba fulladó logótervezés jelenetei már most örökbecsűek). Ahogy pedig Richard újszülött garázscége elkezd kimászni az inkubátorházból, ahogy epizódról epizódra fejlődik, Richard úgy szembesül saját vezetői képességeinek teljes hiányával. A kérdés pedig egyrészt az, hogy meg tud-e tanulni akkorát köpni, mint a nagyok – másrészt viszont az, hogy meg kell-e egyáltalán tanulnia? Richard tehetséges és szorgalmas senki, aki – akárcsak Judge Kivonatának főhőse – úgy szakad ki a monotonitás zakatolásából, hogy a hirtelen támadó káoszt nem képes kezelni. Az egyik megoldás az lenne, ha „felnőne a többi seggfejhez”. Mivel ezt a világot azok vezetik. Ez a felnövés azonban – vagy legalábbis annak eshetősége – a második évadban bontakozhat ki igazán. Judge karakterei ugyan közelítenek sokat látott sztereotípiákhoz, formulaszerűségük azonban a könnyedén idézhető szövegeket önfeledten elővezető színészeknek köszönhetően mégsem válik szembetűnővé. Mintha Judge kezében minden sablon új életre kelne. Az összes lerágott, és az Agymenők által zsákutcába terelt geek-toposz Judge völgyében végre meglelte méltó helyét.                           

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11789