KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Othello

Schubert Gusztáv

Shakespearrel nehéz nagyot bukni. Az Othello pedáns, betűhív olvasatában is több a szellemi és érzéki izgalom, mint a mai színpadi művek legjavában. Kedvünket legfeljebb az szegi, ha az eminens Shakespeare-színész, Shakespeare-rendező tisztes produkciója szabálytalan nagy játékokkal mérhető össze. Orson Welles Othellója mellett Oliver Parker velencei mórja igencsak sápatag. Welles annak idején nem annyira színészként jeleskedett, Othello-adaptációját rendezői telitalálatai tették maradandóvá. A sodró tempójú vágás, fény és árnyék drámai használata, a tökéletesen megválasztott színhelyek. Mindez nem pusztán ráadás volt az eredeti drámához, annak belső titkait vetítette ki a Trauner építette díszletekbe. Welles történetében nem Othello vagy Jago a főszereplő, hanem a labirintussá bonyolódott világ. Velence, majd a ciprusi erőd áttekinthetetlen sikátorai, a csalóka víztükrök, a sehová nem vezető árnyékkapuk. És a lépcsők, melyeken a szereplők le-föl lépdelnek szüntelen, mint egy három dimenziós Escher-útvesztőben, hol parányok, hol óriások, hol a nemes mór magasodik a cselszövő Jago fölé, hol a bajkeverő tekint le megvetően a mit sem sejtő Othellóra.

Othello története Oliver Parker olvasatában egy sértett intrikus és egy gyanútlan hősszerelmes párbaja, magánügy. Shakespeare-nél, Wellesnél a világfelfordulásból következik a féltékenységi dráma. A régi erkölcsi rendet, melyben eszme és erény kormányozott, épp most váltja föl a praktikum, a célszerűség elve. Jago, hiába berzenkedünk ellene, ősapánk, a modem kor embere, Machiavelli legjobb velencei tanítványa. Othello nem féltékenysége, hanem tudatlansága miatt bukik el, nem veszi észre, hogy a kettős könyvelés világában a lovagi romantikának bealkonyult. Minél tökéletesebb foglalata a régi erénynek, annál kiszolgáltatottabb. „Való és látszat egy legyen!” Micsoda sebezhető perfekció. Jagónak nyert ügye van, ha a legkisebb rést tudja ütni ezen a szép illúzión. Don Quijote, a másik megkésett lovag, alvajáró. Othello nem ily szerencsés, Jago kiveri szeméből az álmot. A nyíltszívű mór új világban ébred, ahol minden és minden ki más, mint aminek látszik. Az erénynek, őszinteségnek itt már nincs helye. Ha Desdemona ártatlan is, a világ megcsalta Othellót, Jago ebben nem hazudott. Igazsága halálos, nem praktikái. Kenneth Branagh „becsületes Jagója” ezért hitelesebb, mint Welles filmjében MacLiammoir intrikusa, akiből csak úgy süt a kisstílű gonoszság. Elmennünk az új Othellóra leginkább ezért a kerekképű Jagóért érdemes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=243