KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pánikszoba

Pápai Zsolt

 

David Fincher napjaink ifjú hollywoodi rendezőgenerációjának egyik nagyformátumú és imponáló formaérzékenységű egyénisége, ám életműve korántsem tekinthető kiegyensúlyozottnak. Az oeuvre afféle sinusgörbe mentén formálódik, a sikerültebb munkákat rendre haloványabb produkciók követik.

Így következhetett a Hetedikre a Játsz/Ma, és jöhetett a Harcosok Klubja után a Pánikszoba. Fincher legfrissebb műve minimálprogramjával együtt is komoly vállalkozás, lévén a direktor egy kamarakörülmények között játszódó, ám stilárisan nagyigényű thriller elkészítését célozta meg vele. A rövidke külsőkkel keretezett, végig belsőkben forgatott film egy frissen elvált anya és tizenegy éves kislánya éjszakájának története. Meg Altman kibérli New York legtitokzatosabb házát, egy szuperbiztonságos szobával is ellátott többszintes épületet. Anya és lánya rögtön az első éjszakán hívatlan vendégeket kap, akik elől az acélhevederekkel megerősített betonbunkerbe, a feltörhetetlen pánikszobába menekülnek. A betörők azonban valami olyasmit keresnek, amit épp oda rejtettek el.

A Pánikszobában vázolt alaphelyzet igazi lombikszituációt biztosít egy klausztrofób hangulatot árasztó, lidércnyomásos krimihez, a rendező azonban nem él a lehetőséggel. Jobb híján felhasználja korábbi munkáinak valamennyi leleményét (a világítástechnika a Hetediket, a kameravezetési bravúrok a Harcosok Klubját idézik), de semmi újat nem tesz hozzá ezekhez. A papírízű szituációkat és dramaturgiailag ingatag szabványkonfliktusokat prezentáló forgatókönyv alig stimulálja Finchert – nem erőlködik, de feszélyezetten mozog, mintha maga sem találná helyét a szűk terekben. Enerváltabb teljesítményét a forgatást kísérő baljós jelek is befolyásolhatták (az eredetileg főszereplőként kiszemelt Nicole Kidman az utolsó pillanatban odahagyta a produkciót, a direktor régi harcostársa, Darius Khondji operatőr pedig a felvételek közepén távozott), de ezek az információk gyártástörténeti adalékok csupán, a filmet nem mentik. A Pánikszobában az „ódon, sötét ház” végeredményben nem alakul át a lélek éjfekete bugyrainak metaforájává, hanem megmarad egy hagyományos thriller helyszínének. Amely thriller ugyan jóval a középszerűség felett áll, ám nem delejes hatású.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2556