KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

A szükséges kritika

Ardai Zoltán

 

Nyerges András könyve filmkritikák gyűjteménye – ritka fajta kiadvány. A filmkritika – a kritikaírás más ágaihoz viszonyítva – lenézett-átkozott műfaj nálunk (hadd ne árnyaljam a kijelentést B. Nagy László elismertetés-történetével). Ennyi ok épp elég ahhoz, hogy egy ilyen kötet megjelenése a szerző szándékától függetlenül kihívónak látsszék. Nagyon szembeötlő volna tehát, ha a Magyar filmek mozija középszerű „feladatmegoldásokat” foglalna magába, odaadóan táplálva a jelenkori hazai filmkritika-írásra általánosan vonatkozó mindenféle (nem mindig alaptalan) előítéletet. S az is – más például egy irodalomkritikai gyűjtemény esete –, ha e kötet inkább csak írások sora volna, nem pedig határozott képet nyújtó összeállítás az adott művészeti ág egy adott időszakáról. Más módja is van ugyan annak, hogy a szó nem-formális értelmében kötetté álljanak össze a napi-heti-havi kritikák (s Nyerges könyve e módon is egységes, egyéni), ám a magyar film esetében mégis ennek a bizonyos összképnek örülhetünk a legjobban. (A könyv egyébként témafejezetekre van osztva és összefoglalókkal ellátva: Vigyázat, szórakoztatnak! Celluloid-költemények, Dokumentum a válaszúton stb.) Nyerges itt közölt írásainak zöme egyetlen folyóirat, a Kritika számára készült, 1974-től. Kínálkozik az észrevétel: a Magyar filmek mozija akkor veszi fel a fonalat, amikor az B. Nagynál, A látvány logikája válogatásban megszakad. A Nyerges-kötetben már nincs kritika a 70-es évtized elején bemutatott, meghatározó fontosságú művekről, mint a Szerelem, a Szindbád, a Még kér a nép, a Fotográfia, a Sípoló macskakő, a Nincs idő stb. Tiszta sor: nem általában a”70-es évekre” vonatkozik a Magyar filmek mozijának alcíme: Az apály krónikája. 1974–79: ez a hat év lenne hát a hazai filmművészet apályos korszaka, amely – az előszó sejtetése szerint – tovább folytatódik.

Van némi kiélezettség, s valami félrevezető mozzanat – az erős igazságtartalom mellett – az alcímben rejlő megállapításban, amely sokat árul el a kötet egészében, illetve az írások legtöbbjében érvényesülő kritikai alapállásról. Ami a kiélezettséget illeti, az csak üdvözölhető, legkevesebb, hogy azért, mert valamiféle kiélezés a jó kritikai, (illetve esszé-) teljesítmények éltető eleme, „...a magyar film leszálló ágban van, csak a kíméletlenül őszinte beszéd jelenthet segítséget a válságból való kilábalásban” – mondja az előszó. Nyilván nem komoly ellenérv az, hogy a jelzett időben a magyar film, miközben nem vált arctalanná, sokfélébb lett (a művek körén belül). És az sem, hogy 1964–74 közt sem születtek nagy filmek minden 3–4 hónapban, pedig akkor is minden hónapban voltak bemutatók. Mert hát akkoriban majd minden hónapban „becsapódása” volt valamelyik filmnek, most pedig könnyen előfordul, hogy csak „pottyan” egy olyan kiemelkedő film, mint A kis Valentino. S mert a 60-as években kidolgozott filmművészeti módszerek, a filmes építkezés akkori kiindulópontjai már nem szolgálnak a régihez hasonló izgalmakkal, a régi „találati színvonallal”, márpedig az ilyen művek adják a játékfilmtermés nagyobbik részét. Az életbéli ellentmondások drámai lényege, titkai mélyebbre rejtőztek, más formákat öltöttek. A film sem férhet hozzájuk, sugárzásukat még csak nem is regisztrálhatja újabb (filmes) látásmód(ok) nélkül. Nem a „kiaknázás” van soron, és természetes módon ritkultak a régebben is szerencsés-kivételes alkotói pillanatok. Épp ezért érzem hiányosnak, a szerző jogos ítéletét. 1974 másként volt rossz éve a magyar filmnek, mint mondjuk a magyar futballnak. „Rossz évei” sajátosan termékenyítőek szoktak lenni a művészet számára, s nem magának a művészetnek a számlájára írandók. Nem egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy akarjuk-e (s milyen értelemben) a kijutást épp a művészet válságából. Persze, hogy az egyes alkotók – és csoportosulások – mit akarnak, az nem ugyanez a kérdés. Különösen egy indusztriális-populáris színezetű művészeti ág keretei közt, ahol minden egyes „nagyfilmen” több múlik. Itt feszültebben kell figyelnünk arra, mikor, hogyan bontakozik ki érvényes új látásmód a kísérletezésekből, s arra, létrejönnek-e a megszokott eszközöket megújító eredeti struktúrák, stílusok, vagy elernyednek, visszájukra fordulnak az ilyen erőfeszítések. Így hát a filmkritika „kíméletlen őszintesége” nélkülözhetetlen feszítőerő, éppenséggel feltétele annak, hogy a válságkor legsajátabb és legfontosabb filmművészeti értékeit felismerhesse a kritikus. Idevág, hogy amikor Nyerges egy-egy írása „magas mércéről” beszél (az alkotók szándéka kapcsán), mindig kimutatja, hogy a kész mű ennek nem tesz eleget. Viszont amikor nem beszél „mércéről” (e kijelölt „mércét” konkrétabban csakis egy már átalakításra szoruló filmkészítési eszményként tudom elgondolni), akkor van mindig dolgunk kedvező kritikával.

A Nyerges-kritikák módszerét és stílusát a szerző koherens, hangsúlyosan világnézeti-ideológiai (s ekképpen esztétikai) mondanivalója erősen meghatározza. Sohasem ír szakszerűtlenül, de a szakelemzés kevés nála. Sohasem ír szárazon-zörgőn, de a közvetlen-eleven, olvasóját teljesebb lényében megszólító kritikaírást ritkán példázhatjuk vele. Mégis hiba volna fennakadni annál az igazságnál, hogy a stíluselemzésig hatoló szakszerűség világíthatja meg egy mű társadalmi problematikáját is a legmegfelelőbben (s ez persze akkor a leghatékonyabb, ha a kritika: olvasmány). A Magyar filmek mozija írásai ugyanis rejtve, kifejtetlenül hordoznak sok mindent, amit hiányolnánk bennük, s pontos, csak látszatra „nedvtelen” tételes gondolatokba koncentrálják mindezt. Aligha mondhatom e tömör elemzésekről Csehovval szólva, hogy „ezek nem nézetek, hanem savanyúcukorkák”. Még akkor sem, ha nem oszthatom a szerző véleményét egykét film végső értékelésében. Kár lenne, ha egészében ilyen volna a hazai (film)kritikaírás, de ha nem olvashatnánk ma ilyen kritikákat – baj volna.

 

 

(Nyerges András: Magyar filmek mozija. Népművelési Propaganda Iroda. Bp. 1982. 361 oldal.)

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6933