KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Húsz nap háború nélkül

Gáti Péter

„Századunkat kettémetszette a második világháború. Én e hatalmas törés krónikása vagyok” – vallja Konsztantyin Szimonov, aki forgatókönyvírója és narrátora is egyben ennek az alkotásnak. Az önéletrajzi ihletettségű történet írókatonatiszt hőse húsz napra Taskentba, a hátországba utazik, ahol egyik írásából filmet forgatnak. Az író számára a legfőbb tanulság: a háború mindenhol háború, súlyos sebeket nemcsak a harctéren lehet kapni. Valószínűleg ez a meggyőződés készteti arra, hogy az írásából készülő film forgatásánál tapasztalt hamis, csak agitatív célzatú ábrázolási módszert elutasítsa. Tudja, hogy a kamerába mosolygó, önfeledten vidám katonák optimizmusának semmi köze nincs a front emberéhez.

A Húsz nap háború nélkül, a filmbéli forgatással, közvetetten olyan művészet létjogosultsága mellett kíván kiállni, amelyik minden körülmények között az igazság megmutatását tartja elsődlegesnek. Ezt a hitvallását azonban művészileg German filmjével nem erősíti meg. Író-katonatiszt hősét kamerájával mindenhová követi, mégsem tud lényegeset mondani róla. Az aprólékosan részletező kisrealizmus módszerével a rendező nem volt képes hús-vér figurákat teremteni. A képek helyett szavakban elénk táruló tragédiáknak nincs katartikus hatásuk, fárasztó monológok közben a kamera feladat híján, ötletszerűen, komponálás nélkül dolgozik. A főhős idegenül tesz-vesz ebben a környezetben, még leginkább az élet „sűrűjében” megmártózó és ötleteket gyűjtő művész benyomását kelti. A film egy kissé ahhoz hasonlatos, mintha Szimonov verse, a Várj reám elevenedne meg élőképek sorozatában. Ezért lett a végeredmény – jóllehet hamis pátosztól mentes, de mégiscsak – szabvány háborús mozaik, 1942 szovjet hátországáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7223