KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/március
• Zoltai Dénes: A bartóki ihletés Motívumok, témák, modell
• Gombár József: A magyar filmforgalmazás egy évtizede és távlatai
• Létay Vera: Nem minden remekmű elsőfilm Ballagás
• Lázár István: Éljen a budapesti Yard A svéd, akinek nyoma veszett
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (2.)

• Elbert János: Pókláb erdő lovasai A véres trón
• Takács Ferenc: Érosz és Sátán Canterbury mesék
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
• Boros István: A rózsaszínű Párduc esete
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Hámori András: Amerikai századforduló Londoni beszélgetés Miloš Formannal
LÁTTUK MÉG
• Ambrus Katalin: Tigriscsapáson
• Grawátsch Péter: Tévúton
• Kemény György: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
• Kovács András Bálint: Ess, eső, ess!
• Schéry András: A macska rejtélyes halála
• Bende Monika: Rally
• Róna-Tas Ákos: Menedékhely
• Csala Károly: Minden rendben
• Loránd Gábor: Trófea
TELEVÍZÓ
• Fekete Sándor: A Szabadság tér Petőfije
• Veress József: Köszönöm, rosszul vagyunk Védtelen utazók
• Pánczél György: Színész-vallomások Tíz dráma –hatvan percben
• Simor András: Kordokumentum
• Nógrádi Gábor: Képmagnósok, figyelem!
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Az Ambersonok tündöklése
• Karcsai Kulcsár István: Van, aki forrón szereti
KÖNYV
• Nemeskürty István: Tóbiás Áron: Korda Sándor
• Gellért Gyöngyi: A film Fekete-Afrikában
POSTA
• Gummer Jenő: Januári szám Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Parker

Roboz Gábor

Parker – amerikai, 2013. Rendezte: Taylor Hackford. írta: Richard Stark regényéből: John J. McLaughlin. Kép: J. Michael Muro. Zene: David Buckley. Szereplők: Jason Statham (Parker), Jennifer Lopez (Leslie), Michael Chiklis (Melander), Wendell Pierce (Carson). Gyártó: Incentive Filmes / Current Entertainment. Forgalmazó: ProVideo. Feliratos. 118 perc.

Donald Westlake gazdag bűnszerzői életművének legvirulensebb történetei kétségkívül a Richard Stark álnéven írt Parker-sztorik, amelyekből korábban hét játékfilm (legutóbb a Visszavágó) és nemrég stílusos képregény is született, sőt a hosszú széria 1962-es nyitóregényéből adaptált A játéknak vége a modernista gengszterfilm egyik csúcsteljesítményének számít. Stark vékonyka ponyvái csupasz prózájú heist-regények szűkszavú rablófőhőssel és feszes sztorikkal, és a 2000-ben kiadott Flashfire is pont ilyen, a története fő helyszínéül szolgáló Palm Beach-ről ráadásul különösen szép totálokat lehet készíteni. A könyv tehát ideális alapot biztosított egy mellébeszélést nélkülöző Jason Statham-mozihoz, a rendezői székbe ültetett Taylord Hackford (Az ördög ügyvédje) pedig olyan megbízható kismester, akinél egy pillanatra sem merült fel a veszély, hogy egyéni látásmóddal kívánja vászonra vinni a forrásművet.

A Parker címszereplőjét aktuális társai egy sikeres meló után új balhéba akarják csábítani, de miután nemet mond, belelőnek párat és a folyóba lökik. Ez remekül megágyaz annak, hogy a kórházba kerülő Statham-figurának kinőjön a borostája és felmenjen a vérnyomása, és a folytatásban annak lehetünk szemtanúi, hogy az akciósztár jelenléte hogyan visz finom műfajváltást az alapszövegbe. A minimalista gengsztersztoriból jellegtelen akciómozit forgató alkotók azért aránylag hűek a cselekményhez: a finálét leszámítva alig írják át, csak Starknál jóval korábban érvényesítik a nézőpont-váltogatást (így J. Lo is többet illegetheti magát), és felpörgetik a tempót. A közel két órás adaptáció egyértelműen mutatja, hogy Hackford tényleg nem egy Boorman (de még csak nem is egy Helgeland), és csak azt a kérdést hagyja megválaszolatlanul, hogy ehhez a Statham-mozihoz miért volt szükség épp egy Parker-sztorira.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11383