KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/március
• Zoltai Dénes: A bartóki ihletés Motívumok, témák, modell
• Gombár József: A magyar filmforgalmazás egy évtizede és távlatai
• Létay Vera: Nem minden remekmű elsőfilm Ballagás
• Lázár István: Éljen a budapesti Yard A svéd, akinek nyoma veszett
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (2.)

• Elbert János: Pókláb erdő lovasai A véres trón
• Takács Ferenc: Érosz és Sátán Canterbury mesék
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
• Boros István: A rózsaszínű Párduc esete
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Hámori András: Amerikai századforduló Londoni beszélgetés Miloš Formannal
LÁTTUK MÉG
• Ambrus Katalin: Tigriscsapáson
• Grawátsch Péter: Tévúton
• Kemény György: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
• Kovács András Bálint: Ess, eső, ess!
• Schéry András: A macska rejtélyes halála
• Bende Monika: Rally
• Róna-Tas Ákos: Menedékhely
• Csala Károly: Minden rendben
• Loránd Gábor: Trófea
TELEVÍZÓ
• Fekete Sándor: A Szabadság tér Petőfije
• Veress József: Köszönöm, rosszul vagyunk Védtelen utazók
• Pánczél György: Színész-vallomások Tíz dráma –hatvan percben
• Simor András: Kordokumentum
• Nógrádi Gábor: Képmagnósok, figyelem!
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Az Ambersonok tündöklése
• Karcsai Kulcsár István: Van, aki forrón szereti
KÖNYV
• Nemeskürty István: Tóbiás Áron: Korda Sándor
• Gellért Gyöngyi: A film Fekete-Afrikában
POSTA
• Gummer Jenő: Januári szám Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tökmag és Gázolaj

Útirajzok a kamaszkorból

Varró Attila

Gondry kamaszhősei saját képzeletük helyett a való életet derítik fel.

 

Michel Gondry nagyjátékfilmes pályafutásának első évtizede nagyjából arról szólt, milyen újabb és újabb igazolást tud felmutatni közönségének a videóklipes bravúrjaiból ismert sajátos vizuális truvájok beágyazására a hagyományos történetkeretek közé. Elmejátékfilmjeinek népszerű sorozata a 2010-es évek elejére kifulladni látszik, a tudományos fantasztikus agymanipulációk (Egy makulátlan elme örök ragyogása), álmok (Az álmok tudománya), svédelések (Tekerd vissza, haver), szuperhős-mutatványok (Zöld Darázs) után tavalyelőtt egy szerzői pályaösszegzésnek is tekinthető Boris Vian-adaptáció hamisítatlan vízió-fiesztájában (Tajtékos napok) Gondry mintha búcsút mondana a szürreál-vurstlinak, még mielőtt végleg beleszorul saját Disneylandjébe. A fordulópontot és új utat egy igen személyes portréfilm, a nagynénjéről forgatott 2009-es Tüske a szívben jelezte, amelyet azóta újabb filmek követtek, középpontban a dokumentumfilmes forma játékos feszegetéseivel, egyfelől az esszéfilm irányába (az árulkodó alcímű A magas ember boldog? Animált beszélgetések Noam Chomsky-val), másrészt a játékfilm felé a Buli a buszon (The We and the I) nagyvárosi útifilmjével, ami egy csapat bronx-i középiskolás hazaútját követi nyomon a tanítás utolsó napján egy helyi járaton, akik dramatizált formában előadják saját életproblémáikat a rendező digicamje előtt. Gondry ezekben a filmekben sem szabadul meg a legfontosabb kézjegyét jelentő barkácsvizuáltól (lásd a Buli a buszon mobiltelefonnal felvett emlék-szekvenciáit), de a szürreális effektparádét immár csak illusztráció, árnyalja, kiegészíti szereplőit, ahelyett hogy meghatározná őket, egyfajta szerzői bálkirálynőként.

Mi sem jelzi szemléletesebben ezt a fordulatot a gyermekrajzok szerepénél Gondry pályáján: ahogy a fantázia alárendelődik, eszközévé válik a valóság ábrázolásának (lásd a Tekerd vissza haver svédelt King Kong és Szellemirtók remake-jeit felváltó fiktív jazz-zenész dokufilmet), úgy értelmeződik át ez a központi motívum is egyik korszakról a másikra. Míg a 2000-es évek pazar formai erődemonstrációi voltaképp életre keltett gyermekrajzok, sajátos gyermeki fantáziával és kreativitással átrajzolt életképek füzérei (mint ezt a Tajtékos napok fináléjának fázisrajz-sorozata mutatja), addig a kézikamerás rögreálban zajló Buli a buszon esetében már konkrét szerepet kapnak a történetben az életüket dokumentáló diákok vázlattömbjeiben, rajzlapjain, egyfajta direkt önreflexióként: ha Gondry korábban filmjei egyszemélyes álmodójaként jelent meg a főhős-alakokban, ma már inkább sajátos, korlátolt eszköztárával leképező rajzolóként jelenik meg. Idei játékfilmje, a Tökmag és Gázolaj immár egyenesen egy 14 éves gyermekrajz-művész kalandjait meséli el, aki az osztály új fiújával, a renitens Gázolajjal társulva kalandos odüsszeiára indul a nyári szünet első napján Franciahon tájain, hogy megtalálja önmagát, kilépve az iskolai skatulyák és az otthoni légszomj szűkös életteréből. Csábítóan kínálkozik a párhuzam a két kamasz és a két Gondry között: az álmodozó, visszahúzódó, társtalan ceruzazseni (akinek még a szülei sem mennek el az első kiállítására) és a vagány, jó tollú és ügyes kezű barkácsmester az író-rendező művészi spektrumának két pólusa, összetevője – a formabontó úti járművüket jelentő, fűnyírómotorral hajtott, muskátlis ablakú kerekes háznál pedig keresve sem találhatnánk találóbb metaforát az életműből az életműre: egyszerre otthonos, privát mikrokozmosz és kalandokra repítő csodajárgány, amit Tökmag rajzából Gázolaj kalapált össze.

Gondry útra kelő kamaszhősei immár nem bizarr elmetúrákban szabadulni vágyó kamaszlelkű felnőttek, de vérbeli kölyök-kalandorok, akik igazi veszélyekkel és kihívásokkal találják szembe magukat – nem csak a művészi újrakezdés szimbólumai, de a visszatalálásé is egy természetesebb, keresetlenebb életformába, ahol a valóság átélt kalandjai vezetnek el a belső és külső világ megismeréséhez. Míg a Makulátlan elme, az Álmok tudománya vagy a Tajtékos napok főhőse a képzeletbe menekült, addig Tökmag és Gázolaj az életet fedezi fel: az erről szóló film pedig minden eddigi Gondry alkotásnál szerethetőbb, üdébb és meghatóbb bravúr, egyszerűségében is sokkal személyesebb, őszintébb – és megszívlelendőbb – alkotás a Tim Burton- és Wes Anderson-féle örökkamasz szerzői univerzumok elragadóan bájos és szívfájdítóan semmitmondó kortárs stílusgyakorlatainál.

 

TÖKMAG ÉS GÁZOLAJ (Microbe et Gasoil) – francia, 2015. Rendezte és írta: Michel Gondry. Kép: Laurent Brunet. Zene: Jean-Claude Vannier. Szereplők: Ange Dargent (Daniel), Théophile Baquet (Theo), Diane Besnier (Laura), Audrey Tatou (Marie-Thérèse). Gyártó: Partizan / StudioCanal. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 104 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12469