Mozipest

Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával

A Perzsa séta effektus

Sipos Júlia

Pásztor Erika Katalina – a 2010-ben elhunyt Vargha Mihállyal – az első magyar építészeti honlap, az epiteszforum.hu alapító szerkesztője.

Körben tudsz mozogni a térben 

Gondoltatok arra az induláskor, hogy filmes tartalom is fölkerüljön a honlapra?

 Az epiteszforum.hu 13 éves, mert tulajdonképpen már 1999-ben elindult, de eleinte titokban tartottuk, márciustól októberig próbaüzem volt, napi száz látogatóval, és hivatalosan 2000. október 16-án startolt. Régóta csináltunk videókat a honlapra is, elég sok film összegyűlt, de azután egy technikai esemény – vagyis rendszer átállás – miatt bizonyos tartalmak sajnos odalettek, elvesztek, köztük saját videóim is, amiket személyesen készítettem. Végül most videómegosztókon tárolunk építészfórumos anyagokat – a Vimeón és a Youtube-on –, amiket mi készítettünk, pontosabban a volt tanítványaim, kollégáim vagy én. Rengeteg érdekes filmet találok az interneten, mikor anyagokat keresek a honlapra. Például legutóbb, amikor 2013-ban a legjobb kortárs építészeti alkotásokat elismerő Mies van der Rohe-díjat az izlandi Harpa, a Reykjavíkban található koncertterem és konferenciaközpont nyerte el. Az épület homlokzata is különleges média homlokzat, amit egy híres médiaművész tervezett, talált ki, és amikor keresgéltem az épületről anyagokat, akkor olyan videót is találtam, ami bemutatja a folyamatot, hogyan épült, vagyis magának az épületnek a születését dokumentálja.

Mint egy werkfilm…

Igen, ez a Time Labs, amikor minden órában készítenek egy kockát és így pár hónapot vagy akár egy két évet pár percben le lehet követni felgyorsítva. A koncertterem említett homlokzatáról külön is készültek videók. Ma már szinte kötelező, hogy egy nagyobb vagy egy fontosabb projekt kapcsán készüljenek mozgóképes anyagok, de nem feltétlenül kell nagyobb projektnek lennie, a leghétköznapibb ügyletek, mint az ingatlanfejlesztés vagy eladás sem nélkülözheti a mozgóképet, mert fontos értékesítési eszközzé vált, beépült a hétköznapokba. Aki ma nem csinál videót a lakásról vagy épületről, amit el akar adni, vagy nem csinál mozgóképet, az ne is próbálkozzon. Ráadásul ez technológiailag is többféle lehet, mert nemcsak a klasszikus filmes megoldás létezik, hanem lehet valamiféle animáció, vagy game, vagyis játékmotor szerű fejlesztés, amiben be tudod járni a teret virtuálisan. Vagy vannak olyan panorámaképek, amikor körben tudsz mozogni a térben, tehát sokféle megoldás létezik.

Ennyire banalizálódott az épített környezet vizuális megjelenése? Már nem is kap olyan művészi hangsúlyt a környezet, a városélmény, mint a filmművészetben?

Nem, ez nem így van, hiszen a kontextus a filmművészetben mindenütt jelen van, az épített környezet nem tud nem megjelenni. Gondoljuk el, ha nem jelenne meg a környezet kontextusa, akkor csak arcokat és embereket néznénk. Kontextus nélkül nem él meg a történet, a film, legyen ez természeti közeg vagy ember alkotta környezet, de a filmekben az építészet mindenképpen jelen van. Viszont szerintem a 20. és a 21. századi filmművészetben az ember teremtette színtér a dominánsabb, szemben a vad természeti környezettel. Az, hogy mennyire tudatos, hangsúlyos az építészet felhasználása vagy alkalmazása, hogy egy-egy jelenetet milyen kontextusba helyeznek, ez tudatosság tekintetében valamiféle evolúciót, fejlődést mutat, éspedig egyre tudatosabb a kontextus megválasztása. Bár nem a filmművészet klasszikusai közül hozok példát, de Hollandiában láttam videoklipeket az MTV-n és amikor először felbukkant Budapest , nagyon érdekes élmény volt. A város egy teljesen új kontextusban és szokatlan új helyen villant fel, éppen a Lánchíd egy részlete volt látható és felkaptam a fejem. Nagyon pozitív, bensőséges érzés volt, hogy ismerős ez a hely, ismerem ezt a környezetet. A hely, az otthonosság, a kötődés helye az identitás részeként jött elő.

Nekünk az otthonosságot jelenti, de a világon még sokan nem is ismerik Budapestet, számukra ma is az újdonság erejével hat egy filmkocka után a személyes élmény.

Ez végül is jó! Ha sokan tudnák, hogy milyen különleges hely, akkor bekerülne egy ilyen tudati fiókba és nem szerezne ennyi pozitív meglepetést. Persze Budapest nem ugyanazt jelenti a külföldieknek, számukra azt a fajta pompát hozza, amit mi is meglátunk, de csak ünnepnapokon, amikor gyalog átsétálsz az egyik hídon egy este vagy kora reggel és akkor rájössz, úristen, milyen csodálatos helyen lakom én, és ez mind az enyém, a miénk….Külföldi reklámfilmekben úgy használják ezt a várost mint pozitív, barátságos, emberközeli helyszínt. 

A város a főszereplő 

Volt olyan filmélményed, ami neked új Budapest élményt adott?

Képzeld, nekem Sugár János Perzsa séta című filmje jut eszembe. Ő képzőművész és a Balázs Béla Stúdióban készítette ezt a filmet, a nyolcvanas évek közepén, 1985-ben, és 20 évvel később a Műcsarnokban volt egy kiállítás, ahol újra levetítették. Számomra hihetetlen nagy élmény volt. Akkor döbbentem rá, hogy milyen zseniális ez az alkotás. A film csak egy séta a városban. Nem klasszikus film, marginális, talán nem is sokan látták. Sugár János egy zseniális képzőművész konceptuális gondolkodásával vette föl a várost, 16 mm-es filmre. Majdhogynem dokumentarista eszközökkel végigsétál a belvárosban. A város a főszereplő, mert akik beszélgetnek, egy halandzsa szöveget mondanak, a lényeg az volt, hogy a séta bemutassa a várost. A nagy szembesüléskor, húsz évvel később láttam azt a 20 évvel korábbi világot, és ez azért különleges, mert 1985-ben nem gondolhattam arra, hogy egyszer majd ezt látni fogom, időben visszafelé. Ekkor szembesülsz a városoddal, vagyis nem a városoddal, illetve nem is főként a városoddal, hanem az idővel, ami közben eltelt. (Mint Sugár János írja egy későbbi ismertetőjében: „Ez egy úgynevezett kísérleti film, bár én szívesebben használom a kognitív film kifejezést. Szerkezete igen egyszerű: két ember sétál és beszélget. A séta azonban valódi, „valósidejű”, a két ember Budapest belvárosában sétál, 1985-ben. Párbeszédük szövegét egy akkori hetilap (HVG) cikkeiből ollóztam össze, amelyek a gazdasági híreket, az előrejelzéseket, a fejlődés irányvonalait taglalták. A párbeszéd felett egy másik hangsáv is hallható, egy sajátos zene: két énekes (egy férfi és egy nő) kommentálja a látottakat és hallottakat, mint két hang a jövőből, amelyek tulajdonosai egy régi filmet néznek.” – A szerk.) 

Ettől kezdve, én is másképp foglalkozom az idővel, az idő múlásával, és amikor építészetet gyűjtünk az interneten, és amikor az építészekkel kommunikálok. Megpróbálom nekik elmagyarázni – én ezt magamnak „Perzsa séta” élményként regisztrálom –, hogyha ma írunk valamit egy épületről, akár reflexiót, kritikát, valamilyen benyomást, vagy dokumentumszerűen közöljük, hogy az építész milyen műleírást adott – ami mindig unalmas –, vajon húsz év múlva melyik lesz érdekesebb?

Az, amit valaki akkor gondolt a házról, vagy az a konkrét dokumentum, amiből kiderül, hogy az építész mit tette bele és mi van benne? Nagyon érdekes dolog az idő múlását belekapcsolni a városszövetbe, és nekem ezt a Perzsa séta élménye adta. Ezzel az időkérdéssel már itt is vagyunk a filmnél, a Time-Based Artsnál, az idő alapú művészeteknél. 

Hajlékot építeni, vályogból 

Az idő problematikával magam is sokszor szembesülök, amikor a Fortepanon nézegetek képeket, például a hatvanas évek budapesti fotóinak láttán az az érzésem, mintha akkor egy modern város lett volna. A modernitás érzését persze lehet,hogy a fekete-fehér fotók adják.

Nyilván a háború után 15-20 évvel voltunk, és azok az épületek akkor vadonatújak voltak, de a modernitás érzése, a 60-as évek világa, az egy személyes kapcsolat a korral.

Ha te rendezhetnél építészeti filmet, miről forgatnál?

Valamiféle „csináld magad építészet” sorozatot képzelek el. Óriási jelentősége lenne annak, hogy megtanítsuk az embereket építkezni, nagyon sok ember hajlék nélkül él, a világon mindenhol. Olyan filmet csinálnék, amiben a klasszikus, régi tudásokat átadnám. Például a vályog, Németországban már hivatalos építőanyag, minőségellenőrzésen is átment. Miközben a Magyarországon vetett vályogból elvileg nem szabad építkezni, a Németországból importált vályogtéglából igen. Mindez azért is van így, mert egy olyan társadalomban élünk, ami agyonszabályozott, papírozott és agyon hivatalnokoskodott, a munkaidőnk nagy része az időnk elrablásából áll, az adminisztrációból. Ezek a fölösleges tevékenységek elveszik az időnket attól, hogy olyasmiket tanuljunk és gyakoroljunk, amik – akár kollektíven, akár egyénileg – a túléléshez szükségesek. Túlélni problémákat, helyzeteket, válságot. Hajlékot építeni vályogból. Rengeteg szegény ember építkezhetne így olcsón, mert a vályog kiváló építőanyag. Én még emlékszem, a nagyapám földjén vetettek vályogot, elvileg nem olyan bonyolult megtanulni. Ezt a tudást mutatnám meg, egy csomó fifikát, furmányt, apró dolgot, amit nem biztos, hogy azonnal tudnál. Ha ezek a tudások valamilyen módon legálisan megjelennének az életünkben – akár egy ismeretterjesztő, oktató kisfilm segítségével –, ha nem akarnánk a múltat végképp eltörölni, ha kicsit körbenéznénk, hogy mi az, amit már tudtunk, csak elfelejtettük, akkor ezek az ismeretek sok embernek segíthetnének. Az életükön, a lakhatási körülményeikben. Az építkezés, az építészet drága dolog, de hajlékot építeni nem az, viszont tudás kell hozzá és ez a tudás – a hajlékkészítés tudása és képessége – lassan eltűnik. Előttünk egy csomó ember, akinek pedig szüksége lenne erre a tudásra, mert nem értenek hozzá, a másik oldalon meg ott van egy csomó képzett ember, akiknek a képzési programjából ezek az ismeretek hiányoznak. Nagyon nagy és drága, bonyolult dolgokat építünk, gyönyörű, speciális dolgokat, melyek sok ember munkáját, képességeit ötvözik, de ugyanakkor milyen szép is az, amikor van egy kis fűszeres kerted, és háziasszonyként az ablakodból letépsz egy kis bazsalikomot, és azt teszed a levesedbe.

A kultúránkban és a filmben is ezt a képességet adnám át, azt, hogy hogyan legyél arra képes, hogy te magad tegyél valamit magadért, ne csak elvárd, hogy mások tegyenek érted. Ahogyan a filmet is, már egy kis kamerával fölveszed, megvágod, az interjút te magad leírod, megcsinálod. Az építészet valahogyan lemaradt ettől a”csináld magad” világtól. Gondoltam rá, hogy a honlapon is valamiféle „Csináld magad építésről” készítenék filmet.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 46-47. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11513

Cikk értékelése:

szavazat: 534 átlag: 5.5