KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

London Boulevard

Roboz Gábor

London Boulevard – amerikai-brit, 2010. Rendezte és írta: William Monahan. Kép: Chris Menges. Zene: Sergio Pizzorno. Szereplők: Colin Farrell (Mitchell), Ben Chaplin (Billy), Keira Knightley (Charlotte), Anna Friel (Briony). Gyártó: Henceforth / GK Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 103 perc.

A „hűvösről szabadult ex-bűnöző boldogulása a nagyvilágban” bejáratott történetséma a gengszterfilm műfajában (Carlito útja, Mona Lisa), a téma valóban izgalmas feldolgozásának tehát valahogyan győzedelmeskednie kell az „utolér a múlt” és az „úgysem lehetsz mintapolgár” kliséi felett. Az eszelős tempóban alkotó Ken Bruen London Boulevard című 2001-es hard-boiled regénye ezt a feladatot úgy oldja meg, hogy inkább a formára erősít rá: bár a szellemes krimireflexiókkal teli Alkony sugárút-parafrázis (amelyben egy ex-fegyenc az erőszakos életforma folytatása helyett inkább egy kiöregedett színésznő szolgálatába áll) tartalmát tekintve is felmutat ínyencségeket, a közhelyes sztorit igazán az ír szerző egyedülálló minimalizmusa teszi élővé.

A többnyire hozott anyagból dolgozó forgatókönyvíró, William Monahan (A tégla, Hazugságok hálója) első rendezése több lényeges ponton is módosít az alapanyagon: egyebek között nagyobb hangsúlyt helyez a bosszúállás-szálra, a regény két nőfigurájának egybegyúrásával valamelyest elhomályosítja a Wilder-mozira vonatkozó párhuzamot, és főhőse sorsát is máshogyan képzeli el. Monahan teljesen korrektül rajzolja meg az angol miliőt és a jobbára vázlatos figurákat, valamennyit képes átmenteni a könyv humorából, a főhős morális beállítottságának kezelése pedig azt a zavarba ejtő helyzetet eredményezi, hogy a London Boulevard gengszterfilmjében épp a hős nem tekinthető valódi gengszternek. Hiába azonban a tisztességes anyagkezelés és a rendező egészen eredeti (és abszurdba hajló) ötlete a lezárásra, a stílus hiányát semmivel sem pótolhatja. A Scorsesétől ellesett agresszív zenehasználat ellenére Monahan munkájának se íze, se bűze, ami kivált akkor különösen kellemetlen, ha az alkotó nevének irdatlan betűmérettel történő hirdetése a vásznon valamiféle szerzői jelenlétet hivatott jelezni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10563