KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az ígéret földje

Baski Sándor

Promised Land – amerikai, 2012. Rendezte: Gus Van Sant. Írta: John Krasinski és Matt Damon. Kép: Linus Sandgren. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Matt Damon (Butler), John Krasinski (Noble), Frances MacDormand (Sue), Rosemarie DeWitt (Alice), Hal Holbrook (Yates), Gyártó: Participant Media / Image Nation Abu Gabhi. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 106 perc.

Nem kell ahhoz gazdaságpolitikai szakértőnek lennünk, hogy tudjuk, a globális olajfüggőség kellemetlen mellékhatásokkal jár. Az elmúlt évtized során számtalan fikciós (Sziriána, A királyság) vagy éppen dokumentarista produkció (A külvárosok végnapjai, Az utolsó óra) dolgozta fel a témát. Feneketlen energiaéhségét az Egyesült Államok újabban a hazai gázkészlet megcsapolásával igyekszik kielégíteni, de mint arról Josh Fox Sundance-díjas dokumentumfilmje (Gasland) beszámolt, ez a megoldás sem éppen tökéletes. Az úgy nevezett „fracking”-technológia, amellyel felszínre hozzák a palagázt, állítólag káros hatással van a környezetre, amit az érintett vállalatok természetesen tagadnak. (Az ő álláspontjukat mutatja be egy 2013-as dokumentumfilm, a FrackNation.)

Erre az egyre több amerikait érintő problémára fókuszál Gus Van Sant filmje is, amely dicséretes visszafogottsággal vázolja fel az alapkonfliktust. Az Ígéret földje nem a helyszínül szolgáló kisváros lakóit teszi meg főszereplőnek, hanem a gázbizniszben utazó óriásvállalat két ügynökét. A Matt Damon és Frances McDormand által alakított páros feladata, hogy rávegyék a helyieket a földjeik bérbeadására, de ezúttal hiába vásárolják meg a polgármestert is, egy nyugalmazott fizikatanár és egy ökoaktivista ellenük hangolja a város népét.

A forgatókönyvet jegyző Damon és Krasinski – illetve Gus Van Sant, aki kísérletezés helyett ezúttal bérmunkát vállalt – eleinte kínosan ügyelnek rá, hogy az Ígéret földje a legkevésbé se hasonlítson egy dühödt agitprop produkcióra. A multicég képviselőit az ördög helytartói helyett szimpatikus, mélyen emberi figurákként láttatják, rákényszerítve ezzel a nézőt arra, hogy velük azonosuljon. A finálé egyébiránt frappáns műfaji fordulata, amellyel az alkotók végül mégis kiterítik a lapjaikat, sajnálatos módon pont ettől az intellektuális feszültségtől és árnyaltságtól fosztja meg a filmet. A didaktikus befejezés legfeljebb azzal menthető, hogy az Ígéret földje elsősorban nem vádirat, hanem laudáció: a lélektelen nagyvárosokkal szembeállított vidéki kisközösségek megtartó erejét dicsőíti. Kár, hogy az ugyanezen toposzra építő filmek (Porunk hőse, A régi környék, Doc Hollywood, Facér Jimmy) hosszú sorának köszönhetően már ez a romantikus végkicsengés is közhellyé vált.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11374