KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Parker

Roboz Gábor

Parker – amerikai, 2013. Rendezte: Taylor Hackford. írta: Richard Stark regényéből: John J. McLaughlin. Kép: J. Michael Muro. Zene: David Buckley. Szereplők: Jason Statham (Parker), Jennifer Lopez (Leslie), Michael Chiklis (Melander), Wendell Pierce (Carson). Gyártó: Incentive Filmes / Current Entertainment. Forgalmazó: ProVideo. Feliratos. 118 perc.

Donald Westlake gazdag bűnszerzői életművének legvirulensebb történetei kétségkívül a Richard Stark álnéven írt Parker-sztorik, amelyekből korábban hét játékfilm (legutóbb a Visszavágó) és nemrég stílusos képregény is született, sőt a hosszú széria 1962-es nyitóregényéből adaptált A játéknak vége a modernista gengszterfilm egyik csúcsteljesítményének számít. Stark vékonyka ponyvái csupasz prózájú heist-regények szűkszavú rablófőhőssel és feszes sztorikkal, és a 2000-ben kiadott Flashfire is pont ilyen, a története fő helyszínéül szolgáló Palm Beach-ről ráadásul különösen szép totálokat lehet készíteni. A könyv tehát ideális alapot biztosított egy mellébeszélést nélkülöző Jason Statham-mozihoz, a rendezői székbe ültetett Taylord Hackford (Az ördög ügyvédje) pedig olyan megbízható kismester, akinél egy pillanatra sem merült fel a veszély, hogy egyéni látásmóddal kívánja vászonra vinni a forrásművet.

A Parker címszereplőjét aktuális társai egy sikeres meló után új balhéba akarják csábítani, de miután nemet mond, belelőnek párat és a folyóba lökik. Ez remekül megágyaz annak, hogy a kórházba kerülő Statham-figurának kinőjön a borostája és felmenjen a vérnyomása, és a folytatásban annak lehetünk szemtanúi, hogy az akciósztár jelenléte hogyan visz finom műfajváltást az alapszövegbe. A minimalista gengsztersztoriból jellegtelen akciómozit forgató alkotók azért aránylag hűek a cselekményhez: a finálét leszámítva alig írják át, csak Starknál jóval korábban érvényesítik a nézőpont-váltogatást (így J. Lo is többet illegetheti magát), és felpörgetik a tempót. A közel két órás adaptáció egyértelműen mutatja, hogy Hackford tényleg nem egy Boorman (de még csak nem is egy Helgeland), és csak azt a kérdést hagyja megválaszolatlanul, hogy ehhez a Statham-mozihoz miért volt szükség épp egy Parker-sztorira.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11383