KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar krimi

Halj már meg!

A mozdony füstje

Vajda Judit

Kamondi Zoltán posztumusz alkotása újabb példa rá, hogy a szerzői kézjegy hiánya nem tesz jót a magyar bűnügyi filmnek.

 

Úgy tűnik, a magyar film mostanság az eddigi vígjátékok helyett a bűnügyi filmben akarja megtalálni – vagy újrafogalmazni – magát. Gyors egymásutánban négy hazai bűnfilmet is bemutattak – ezek közül (Kút, A martfűi rém, Cop Mortem) a legutóbbi a Halj már meg!

Kamondi Zoltánnak kilenc hónappal a halála után mozikba került (így kollégái által befejezett) alkotása egy özvegyasszony története, aki mozdonyvezető férje halálát követően rögtön három sötét titokra is rájön az elhunyt múltjával kapcsolatban: a férfinak volt egy másik nő is az életében, aki ráadásul egy lányt is szült neki, közös életüket pedig műkincscsempészetből finanszírozta. Amikor az is kiderül, hogy az elhalálozott hitves utolsó akciójával átverte üzleti partnereit, bajba sodorva ezzel az (egyelőre még) élő hozzátartozókat, a két, pontosabban három nő a kezdeti ellenszenv után összefog, hogy együtt oldják meg és éljék túl az örökül hagyott életveszélyes zűrt; illetve ketten közülük (Pócsné, a hivatalos özvegy és Vali, a kamaszlány) arra is kíváncsiak, mégis ki a fene volt valójában, akit szerettek.

Miközben az imént felsorolt célok első fele egyértelműen a bűnügyi film irányába tolná a művet, addig a második a melodráma csíráját hordozza magában – és végül utóbbi győzedelmeskedik. A tematika mellett pedig a rengeteg flashback és látomás az, ami nemcsak bántóan rátelepszik, de egyúttal krimi/fekete komédia helyett melodrámát farag a filmből. A bűnügyi vonalba felsorakozó jelenetek a mű legkevésbé sikerült részei, és további gondot okoz az is, hogy a forgatókönyvnek csak viszonylag kései pontján derül ki, hogy az alkotást fekete komédiának szánták. A flashbackek között van ugyan néhány jelenet, amely tartogat némi feszültséget és suspense-t, de alapvetően a főhősnőnek a férjéhez való viszonyát illusztrálják. Az ebben rejlő melodráma viszont azért nem tud kibontakozni, mert a karakterek közül nincs kivel azonosulni.

A közelmúltban bemutatott magyar bűnfilmek közül a Kút is melodramatikus volt, de ott sokkal erősebb volt a sztori, és jobban kibontották a jellemeket. További hasonlóság a két mű között, hogy mindkettőben van egy-egy karikatúraszerű, elrajzolt figura, aki kommentálja a történteket (a Kútban a kacska kezű kutassegéd, itt a Pócsné látomásaiban megjelenő hithű kommunista anyós), de míg Gigor Attila alkotásában ennek a karakternek a jelenléte elmélyítette a cselekményt, addig a Halj már meg!-ben kifejezetten nevetségessé válik tőle (az „Anyuka” alakját még a zseniális Csákányi Eszter sem tudja megmenteni). Kaotikusságával Kamondi műve a szintén fekete komédiában és bűnügyekben (is) utazó Liza, a rókatündért is megidézi, de itt is ugyanaz mondható el, mint a Kút esetében: ami ott működik, az a Halj már meg!-ben nem. A sok-sok szertelen elem a Lizában egy irányba hajtotta a filmet, itt ellenben szétesik miatta az egész.

Ezen összevetések alapján levonható a következtetés, hogy az erős szerzői kézjegyek megléte volt, ami a Kút című filmet és a Lizát működőképessé tette, és ami sajnos a Halj már meg!-ből hiányzik. Miközben a közelmúltbeli magyar vígjátékoknál úgy tűnik, épp az erős műfajiság, gyenge szerzőiség hozott eredményt (Csak szex és más semmi, Swing, Megdönteni Hajnal Tímeát), addig a hazai bűnfilmeknél a jelek szerint pont ennek a fordítottja az, ami sikeres lehet (a Halj már meg!-en kívül a legjobb (ellen)példa erre a B-filmes zsánerelemekből építkező – és elbukó – Cop Mortem).

Kamondi halála viszont eleve lehetetlenné tette, hogy posztumusz átmentsék a stílusát. A korai műveivel (Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz, Kísértések) a magyar misztikusok közé felsorakozó, legutóbbi, közel tíz évvel ezelőtti munkájával, a Dolinával pedig a kelet-európai rögvalóságról mesélő alkotó ráadásul soha még csak hasonló filmet sem készített, mint a Halj már meg!, így az életművét lezárni vágyó munkatársak nem voltak könnyű helyzetben, ami meg is látszik a végeredményen. Pedig a koncepció jó lett volna: a mű ugyanis arra erősít rá, hogy mennyire nem ismerjük az élettársunkat – a témának a bűnügyi vonalba helyezésével azt állítja, hogy mindez szinte felér egy bűnténnyel. Nagy kár, hogy már sohasem tudhatjuk meg, mit is gondolt erről valójában Kamondi Zoltán.

 

HALJ MÁR MEG! – magyar, 2016. Rendezte: Kamondi Zoltán. Írta: Márton László és Kamondi Zoltán. Kép: Medvigy Gábor. Vágó: Rumbold László. Producer: Tőzsér Attila és Ferenczy Gábor. Szereplők: Kováts Adél (Pócsné), Ónodi Eszter (Marcsi), Pájer Alma Virág (Vali), Hegedűs D. Géza (Kövér), Csákányi Eszter (Erzsi), Cserhalmi György (Pócs). Gyártó: FocusFox Stúdió. Forgalmazó: Big Bang Média Kft. 106 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 23-24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13019