KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Aki bújt, aki nem

Varró Attila

 

Horrorfilmes életművet Halálosztó bohócok című darabbal indítani még akkor is reménykeltő, ha a lelkes rendező helyett csupán a fantáziadús honi forgalmazás tekinthető az ígértes startként elkönyvelt Clownhouse keresztszülőjének. Victor Salva C-szériás zsáneriparos a kiskamaszokat mészároló bohócruhás pszichopaták után mégis hátat fordított a rémfilmnek és eseménytelen fősodorbeli kitérője után (Arc) csak tavaly vette fel az eredeti fonalat. Az Aki bújt, aki nem főszereplői ismét testvérek (ezúttal húszon túl), és épp olyan balszerencsések, mint elődeik 1987-ből. A néptelen országúton nyomukba eredő arctalan teherautósofőrről már rendszámtáblája alapján sejteni lehet, hogy több megkésett Párbaj-hősnél („Megeszlek”): egy vérszomjas szörnyeteg, aki hosszú évtizedek óta szerves része a helyi folklórkincsnek, még népszerű slágert is szerztek róla 1938-ban.

Salva első blikkre a sallangmentes rémületkeltés hívének tűnik, munkájában a műfaj manapság leginkább háttérbe szorult dokumentarista-vonala próbál ideig-óráig érvényesülni. Egyszerű alaphelyzet, gazdaságosan beosztott sokkeffektusok, párfős szereplőgárda, háttérben a hónalj-párás Dél kihalt országútjaival és lassú szavú őslakosságával. Mindezekhez újabb Ed Gein-klón illene leginkább, akár a lendületes láncfűrészes, akár a félszeg madárkitömő végletből, de semmiképp sem egy kétméteres, denevérszárnyú kannibál, akit félelmünk éltet és mérföldekről ránk talál tornazsákunk illatmintája alapján. Az Aki bújt, aki nem két szépemlékű déli horror-tradíció, a Poe/Lovecraft-féle gótikus misztikum és a Tobe Hooper nevével fémjelzett rögbrutál igen szerencsétlen találkozása a vágóasztalon, minimalistának túl fantasztikus, természetfelettinek túl primitív - fő érdemét az adja, hogy kellő undorral fordul el az elmúlt évtized trendjétől és csupán egyetlen mondat erejéig támasztja fel megcélzott tiniközönségének a Sikoly kifulladt önreflexióját. Bár a slasher-filmek aranyszabálya szerint a remény hal meg utoljára, ezúttal bő félórával az összecsapott végkifejlet előtt nyilvánvalóvá válik, hogy mindössze egy közepes Mesék a kriptából tévéepizód felfilmesítésével van dolgunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2761