KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tekerd vissza haver!

Svédcsavar

Vízer Balázs

Hogyan készítsük el kedvenc filmünk svéd verzióját pár óra alatt a haverunkkal kartonpapírral és egy zseblámpával?

 

Miközben videoklip- és reklámrendezőként kultuszstátuszt ért el, Michel Gondry figyelemreméltó könnyedséggel tudott váltani, és nagyjátékfilmesként ugyanolyan kreatív, lebilincselő és elbűvölő életművet felépíteni, mint korábban „alkalmazott” filmesként. De ő sem tökéletes, sajnos.

Gondry nagyjátékfilm-rendezői önmagára találása csak két lépésben és komoly segítséggel ment végbe, hiszen első munkája, a Charlie Kaufman forgatókönyvéből készült Libidó – Vissza az ösztönökhöz (2001) inkább szerethető, de suta szárnypróbálgatás, mint kiforrott, markáns alkotás. Három évre rá, a már Kaufmannal közösen írt Egy makulátlan elme örök ragyogása azonban minden szempontból remekmű, és mindent felvonultat, amiért Gondryt francia klipperként szeretni lehetett: bravúros képi világot, merész történetet és gyengéd líraiságot, amihez váratlan, de nagyszerűen bevált szereplőválasztás társult. Ehhez képest a már teljesen saját szkriptből forgatott Az álom tudománya csak annyiban hozott meglepetést, hogy – Gael Garcia Bernalt leszámítva – francia színészekkel készült, és bár a humor és a személyes hangvétel megmaradt, a merész és eredeti történet merész ötletekre redukálódott, igaz, a büdzsé is lement 20 millióról 6-ra. És szépen tanárosan el is jutottunk a mához, amikor Gondry ismét saját anyagból és jókora költségvetéssel vághatott neki egy abszolút amerikai darabhoz – amivel nehéz mit kezdeni.

A Tekerd vissza haver! ugyan rengeteg ponton tipikus Gondry-film, mégis inkább egyenes vonalon futó klasszikus, sőt régimódi vígjáték, mint szerzői alkotás. Hősei egy még mindig VHS kazettákkal dolgozó kisvárosi videotéka alkalmazottai, Mike (Mos Def) és Jerry (Jack Black), akik idős főnökük távollétében véletlenül – Jerry átmeneti mágnesessége következtében – letörlik az összes kazettát. Kétségbeesésükben elkezdik egy szál videokamerával, primitív díszletekkel és saját főszereplésükkel elkészíteni a kikért filmeket, és az alig 20 perces amatőrködések váratlan sikert aratnak – még New Yorkból is jönnek kölcsönözni, és úgy néz ki, hogy a váratlan nyereségből talán még a lebontásra ítélt tékát is meg lehetne menteni. Akárcsak a Tekerd vissza haver! svédelt – vagyis saját, rövidített verzióban felvett – filmjei, maga a történet is végtelenül egyszerű, még ha két motívum mentén fut is. Amikor Gondry Dave Chappelle-lel közös koncertfilmjét, a Block Party-t készítette (2005), megfogta az az összetartozás, ami a régi bérházak lakóit jellemzi, és erről szeretett volna készíteni valamit – ekkor még Chappelle lett volna az egyik főszereplő, és a „régi környék” szellemisége, talán sosem volt romantikája adja meg a film alaphangját, amely aztán fokozatosan átvált a filmkészítés mítosz- és közösségteremtő erejéről szóló mesére. Olyan ez, mint egy régi, szívmelengető Frank Capra-vígjáték, új esélyekkel, egymással kibékülő generációkkal és végre szóba álló idegenekkel – szóval erősen giccsgyanús.

Meglepő módon Gondry számára a hivatkozási pontokat is olyan filmek jelentik, mint a Csúcsformában 2., a Szellemirtók, a Miss Daisy sofőrje vagy a Robotzsaru, illetve bevallottan kedvenc filmje, a Vissza a jövőbe (igaz, megjelenik a King Kong és a 2001. – Űrodüsszeia is), de végül azért nincs min csodálkoznunk. Szürrealista képi világa és bravúros technikai megoldásai ellenére Gondry a popkultúra része, azon nőtt fel, és abból nőtt ki – és a pop itt nem a minőséget, hanem hozzáférhetőséget jelöli. És talán ez a probléma: Gondry, zseniális agymenéseit és álomképeit félretéve, egy mindenki által érthető és szerethető filmet akart készíteni – amilyen a nagybetűs FILM, az ideáltípus –, ám egy hagyományos film elkészítéséhez nincs még rutinja, és nem is áll rá a keze. Az egyre egysíkúbb Jack Black pedig kedves bohóc, de nem egy Garcia Bernal, és végképp nem Jim Carrey, így ez csak egy szerethető szkeccsfilm, svédelt verziója valaminek, ami sokkal jobb lehetett volna.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9514