KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az áruló

Varró Attila

Le Doulos – francia, 1962. Rendezte: Jean-Pierre Melville. Szereplők: Jean-Paul Belmondo, Serge Reggiani. Forgalmazó: B-Roll. 104 perc.

 

Noha a bűnügyi filmek legendás francia auteur-je, Jean-Pierre Melville elsősorban késői Delon-trilógiájának (Szamuráj; A vörös kör; Egy zsaru) köszönheti népszerűségét, a hatvanas évek elején a műfaj másik emblematikus színészalakjának is szentelt egy (kevésbé ismert) mesterhármast – igaz, eltérő műfajokban és többnyire irodalmi alapanyagok felhasználásával. Míg a Leon Morin bressoni példabeszéd egy világháborús melodrámába zárva, a L’ainé des Ferchaux Simenon-átirata pedig egyfajta rendhagyó „menekülő szerelmesek” road movie férfibarátságra áthangszerelve, a kettő közt készült Az áruló (korábban A spicli címen vetítették) már a hamisítatlan melville-i gengszterdrámák sűrű, sötét szövetébe bújtatja a címszereplőt (és egyben leplezett főhőst) alakító Jean-Paul Belmondót.

A későbbi Melville-epigonok által is nagyra becsült Pierre Lesou regényéből filmre írt serie noir a hagyományos gengszterlojalitás témáját járja körül fordulatokban, vörös heringekben és flashbackekben bővelkedő meséjében, amelynek két szálán egy frissen szabadult betörő kudarcba fulladt akcióját, illetve rendőrségi besúgóként tevékenykedő cimborája fondorlatos játszmáját követhetjük nyomon, egyazon hűvös távolságból. Melville nem csupán a tárgyi környezet és a stilizált nyelvezet tekintetében teremti meg a kortárs francia valóság és az évtizedekkel korábbi amerikai bűnfilm-világ páratlan ötvözetét (puhakalapos párizsi hősei országúti cirkálókkal vagy New York-i metrókapukon át keresik fel a legközelebbi Cotton Clubot): maga a történet is egyfajta egzisztencialista kisszótárral fordított gengszter-noirt idéz. Az áruló szerzője jelzésszerűre csupaszítja a hagyományos alvilági helyszíneket (hosszú beállításaiban monoton intenzitással bejárva tereit, lásd az egyik rendőrségi kihallgatás tízperces körsvenk-kompozícióját), lelketlen kirakatbabákká üresíti a szívtelen femme fatale-okat és a noir forró fatalizmusát a totális kiszolgáltatottság és magány nullpontjáig hűti. Melville jellegzetes világa Az árulóban ragyog fel először teljes, sötét pompájában – sőt az életműben egyedül az eseményeit uraló hazugság és árulás átlépi a történet kereteit, hogy a tragikus végkifejletben magát a nézőt is kijátssza, és kifacsart szívvel a szemétre dobja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9810