KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mese a szerelemről

Gyenge Zsolt

 

Mademoiselle Chambon­ – francia, 2009. Rendezte: Stéphane Brizé. Írta: Stéphane Brizé, Florence Vignon. Kép: Antoine Héberlé. Zene: Ange Ghinozzi. Szereplők: Vincent Lindon (Jean), Sandrine Kiberlain (Véronique), Aure Atika (Anne-Marie), Arthur Le Houérou (Jérémy). Gyártó: TS Productions / Canal+. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 101 perc.

 

Michel Gondry tavalyi dokuja egyik nagynénjéről szól, aki a francia oktatási rendszer sajátosságai miatt egész életét utazó tanítónőként töltötte: helyettesítőként egy-két év után állandóan továbbállt, beutazva az egész országot. Ebből az életformából kapunk ízelítőt Stéphane Brizé legújabb mozijában, amelynek középpontjában egy derék, házasságban élő kőműves és fiának kissé csúnyácska (helyettesítő) tanítónőjével folytatott románca áll.

A film legjobb jelenetében (a legelsőben) egy pikniken a kőműves és felesége közösen igyekszik megoldani gyerekük bonyolult grammatikai kifejezésekkel megfogalmazott, életidegen nyelvtanfeladatát. A tudományoskodó oktatás kritikájaként is felfogható jelenet valójában a később kibontakozó szerelmi történet két pólusa közül igyekszik az egyiket kibontani: ez az egyszerű, nehézkesen fogalmazó, de jóravaló kőműves találkozik majd a könyvek és klasszikus zenei CD-k közt élő értelmiségi nővel. A férfit nem a tanárnő szépsége vagy érzékisége nyűgözi le – a Chambon kisasszonyt középszerűen alakító Sandrine Kiberlainből mindkettő végletesen hiányzik – hanem az a kifinomultság, légiesség, ami a szerző szerint egy szellemi munkával foglalkozóból alapvetően árad, ha azt egy munkás nézi.

Stéphane Brizé – ha több muzikalitás szorul bele – sanzonénekes lehetett volna, hiszen filmjeiből egyértelmű, hogy a világot és az emberi kapcsolatokat a francia slágerek paneljein keresztül látja. A sanzonok ugyanis abban különböznek a popzenében megszokott zeneszámoktól, hogy valójában narratív monológok, amelyekben az énekes elmeséli fájdalommal és beteljesületlen vágyakozással teli (szerelmi) sztoriját. A Mese a szerelemről pont olyan, mint egy hosszúra sikerült sanzon: érzelmesen búgva, klisékbe burkolva mondja el egy nagy lelki felindulással járó, de lehetetlen szerelem történetét, amelynek fordulópontjait drámaira hangolt határhelyzetekbe sűríti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10385