KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Díva

Alföldi Nóra

Burlesque – amerikai, 2010. Rendezte: Steve Antin. Szereplők: Christina Aguilera, Cher, Stanley Tucci. Forgalmazó: SPHE. 119 perc.

Közhely, hogy az elmúlt húsz-harminc évben Hollywood szakadatlanul azon próbálkozik, hogy megvalósítsa a totális szórakoztatás intézményét, ennek érdekében pedig hol régi, hol vadonatúj technikai csodákat hajt igája alá, továbbá nem átall vissza-visszanyúlni klasszikus hagyományokhoz sem. A kör a Dívával ismét bezárult: a burleszk-show mint olyan, az ősfilm korában varieté-kiegészítő performansz is volt az egytekercses némafilmek mellett, később magán a vásznon lehetett csodálni, Dita Von Teese óta klubokban ismét luxus-szórakozás, 2011-re pedig a flitterekkel fedett mellbimbók újra a vásznon hasítanak, természetesen showbiz-musical formájában.

Steve Antin varietéje keblére öleli ugyan a kortárs trendeket (lásd a csábító typecastingot, melyet egyértelműen az elmúlt tíz év popkulturális eseményei határoztak meg), de elsősorban régi sablonokat preferál. A darab emellett nagy költségvetéssel és szép szaloncukorpapír csomagolással kérkedhet, de a jó sok szirup, szaftos combhúsok és az ígéretes eklektika ellenére mégis pasztellszínű marad.

Mindezért a heves erőlködések felelnek. Kabaré ide vagy oda, a filmben is elhangzik, hogy a burleszk-sztárok nem énekelnek, árukapcsolás nélkül azonban a móka ma már nem móka – a főszereplő karaktert a valaha szebb napokat látott popdíva, Christina Aguilera alakítja, kinek szép nagy tüdejét minden szinten kötelező kihasználni. A koncepció így burjánzik hagyományos Hamupipőke-sztorivá, meleg jótündérrel, gonosz üzletemberrel, puha fényekbe burkolt szőke herceggel és gáláns madámmal. Az egyszerű képletet kompenzálná a parádé és a sok díszes fehérnemű; csinosak a díszletek, és fergeteges a stylist-munka, ilyen lapos vizuális és formai megoldásokkal azonban Luhrman óta nem ildomos élni. Némafilmrajongók és egyszeri nézők szeretni fogják a Dívát, minden hibája mellett kellemes, kíméletes és pihentető, pont, mint egy hétköznapi matiné a Moulin Rouge-ban.

Extrák: audiókommentár a rendezővel; bakik; kimaradt jelenetek; alternatív kezdés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10664