KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Együtt élhetnénk

Ádám Péter

Et si on vivait tous ensemble? – francia-német, 2011. Rendezte és írta: Stéphane Robelin. Kép: Dominique Colin. Szereplők: Guy Bedos (Jean), Pierre Richard (Albert), Claude Rich (Claude), Geraldine Chaplin (Annie), Jane Fonda (Jeanne). Gyártó: Manny Films / Studio 37. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 96 perc.

Három hetvenen felüli férfi (Guy Bedos, Pierre Richard és Claude Rich), valamint két szintén hetvenen felüli nő (Geraldine Chaplin és Jane Fonda), akit jó négy évtizedes barátság fűz össze, elhatározza, hogy összeköltözik öreg napjaira. Ezerszer inkább a közös élet minden kényelmetlensége, mint a rettegett öregotthon. (A szereplők közül hármat aligha kell bemutatni, de a nálunk ismeretlen Guy Bedos Pierre Richard-hoz fogható nagy nevettetője, Claude Rich pedig egyik legkiválóbb színésze Franciaországnak.) A rendező, a fiatal Stéphane Robelin, akinek ez már második játékfilmje, meglehet, nem döntötte el világosan, mit is akar csinálni: franciás vaudeville-t, vagyis klasszikus bohózatot, többé-kevésbé előre látható harsány poénokkal és gagekkel, vagy hol nyugtalanító, hol megható, hol megmosolyogtató finoman ironikus filmet öregségről és elmúlásról. Egyszerre gyöngéd és kegyetlen ez a senior movie, amely tulajdonképp ugyanolyan atipikus film, mint az Életrevalók, és ugyanolyan sikeresen kerüli el a pátosz meg az érzelgősség alattomos csapdáit.

Szép látvány-ötlet: az idős pár, az unokák nem kis örömére, úszómedencét csináltat a kertben; és amikor a markológép már kivájta a műanyag medencének a hatalmas téglalap-alapú üreget, az öt jó barát, odalenn a frissen ásott gödörben, a pétanque nevezetű francia golyójátékot játssza, jelképesen előrevetítve az immár nem is olyan távoli véget. De bármilyen jó is a dialógus, az ilyen ihletett pillanatok, sajnos, ritkák, és mintha a komolyabb művészi becsvágyról árulkodó erőfeszítések szinte a film egész időtartama alatt birkóznának a rendező tucat-megoldásokra és sekélyességre is hajlamos rosszabbik énjével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11264