KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyal a lépcsőn

Bori Erzsébet

 

Egy éve jelent meg nálunk Barabás András kitűnő fordításában az ír-amerikai Francis McCourt önéletrajzi regénye Angyal a lépcsőn címmel. Kisvártatva már érkezett is a hír, hogy Hollywood szemet vetett McCourt eseménydús életére és az ír nyomorról festett életképeire. Félő volt, hogy az Angyal a lépcsőn éppúgy elsüllyed, mint annak idején Schindler bárkája, és marad az eredeti, magyarul kevéssé jól hangzó Angela hamvai cím, vagy a honi forgalmazók által kultivált agyalmány. Ezúttal mindkettőt megúsztuk.

A biztonságra sokat adó producer Alan Parkert kérte fel a rendezésre; ő elég sok és sokféle referenciamunkát oldott már meg ahhoz, hogy ne okozzon kellemetlen meglepetést kenyéradóinak. Előre tudható volt, hogy nem remeg majd a keze, s ha nem forradalmasítja is a kinematográfiát, anyagi csődbe sem dönti a vállalatot.

Francis McCourt regénye közel sem remekmű, mégis meglepő ereje és tartása van, amelyet az ábrázolt világ alapos ismeretének, a valóság és az igazmondás tiszteletének köszönhet. A szerzőnek kivételesen nehéz gyerekkora volt, a nyomor szokásos velejárói, éhezés, fázás, egészségtelen lakás, lyukas cipő mellett még két súlyos tehertétellel kellett szembenéznie: írnek és katolikusnak született. De ne felejtsük ki az alkoholista apát sem, aki etnikumtól és vallástól függetlenül, egymaga is képes elintézni a családot. Az Angyal a lépcsőn a legidősebb fiú nevelődési regénye, akinek saját akaratából és erejéből sikerül kitörnie a reménytelenségből. A személyiség fejlődésének – menjen végbe akár regényben, akár filmen, akár a rögvalóban – megvannak a kritikus mozzanatai, fordulópontjai. Ezek feltalálásában és dramatizálásában mond tökéletes csődöt Alan Parker és csapata. A film esetlegesen – netán a fotogenitás alapján – összegereblyézett epizódok halmaza, ezek hol illeszkednek egymáshoz, hol meg nem, de sem a rendezőnek, sem a forgatókönyvírónak nem jutott eszébe megkeresni a hős életének sorsdöntő fordulatait, és azok köré szervezni a cselekményt. Az egyik ilyen esemény a kórház, ahol nemcsak a halálos betegséget sikerül túlélnie, de ott találkozik először a kultúrával és a higiéniával. A másik fordulatot egy ferences szerzetessel való találkozás hozta meg; ő volt az első ember, aki valóban a krisztusi elveket és szeretetet tudta képviselni a vallásos hittel túlságosan is átitatott világban. Mindkét epizód szerepel a filmben, de csak futottak még alapon, semmivel sem nagyobb súllyal, mint a haver nővéreinek meglesése vagy a csoportos maszturbálás a legelőn.

Az Angyal a lépcsőn nyomán korrekt és unalmas átdolgozás született, mintha az alkotók minden ambíciója kimerült volna az aggályosan korhű limericki környezet megteremtésében. A részletek kidolgozása közben sajnos nem jutott idejük bensőséges kapcsolatra lépni a regénnyel, így megközelítésük merőben külsődleges maradt. Ha a film mégis több lett képeskönyvnél, az egyedül az apát és az anyát játszó színészeknek köszönhető. Emily Watson és Robert Carlyle arca, hangja és gesztusai elmondják mindazt, amire a filmeseknek nem futotta a tehetségből, sőt, olyasmit is tudnak, ami a gyerek Francis előtt titokban maradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3127