KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Doktor Minorka Vidor nagy napja

Hegyi Gyula

 

Gyerekfilm, gondolom közhelyes egyszerűséggel, végeredményben kétféle akad. Van jó gyerekfilm, mely a felnőtt szemével nézve lényegében nem különbözik az egyéb jó filmektől, a gyerek számára pedig azokkal egyenértékű, de könnyebben, egészen természetesen feldolgozható hatást jelent. Aztán vannak csinált gyerekfilmek. Ezek, szemben minden öntörvényű művészi alkotással, nem a teljességre törekszenek, hanem valamiféle mesterségesen lekicsinyített világ szabályainak igyekeznek megfelelni. Mondjuk olyasminek, mint hogy gyerekfilmre kultúrpolitikai okok miatt szükség van, valami szerény összeg ilyesmire csak kihasítható a büdzséből, s túl komolyan amúgy sem érdemes venni az egészet. A mai gyerekközönség a tévé, a videó, a képregény jóvoltából vizuális mindenevő, a mozik korhatárról papoló jegyszedő nénijei egy régesrég elsüllyedt szokás utolsó, kedvesen felesleges őrei: a gyerek éppúgy nem csak gyerekfilmet néz, mint ahogy a hatvan feletti közönség sem kizárólag a nyugdíjasoknak szóló műsorokat figyeli a televízióban.

A Doktor Minorka Vidor nagy napja című gyerekfilm szerény elképzelésem szerint elsősorban olyan felnőtteknek készült, akiknek hivatalból kell dönteniük a hazai gyerekfilmek sorsa felett. Sólyom András és stábja mindent elkövetett, hogy a gyerekfilmmel kapcsolatos összes magas szempontnak eleget tegyen. A filmet író írta, egy másik író konzultált, a harmadik pedig dramaturgként működött közre. A történet kedves is, van is benne ötlet, épp csak egy rövid mesére, aprócska epizódra való: hihetetlen erőfeszítésbe kerülhetett nagyjátékfilmmé felduzzasztani. (Sajnos, ez a nagy erőfeszítés látszik is a filmen.) A téma mai is, gyerekes is, s amellett meglehetősen pozitív: végeredményben, ahol olyan bőségben akad élelmiszer, hogy másfél órán át lehet egymásra dobálni-lődözni, munícióképpen az ellenség fejéhez vágni, ott olyan nagyon rosszul nem mennek a dolgok. Néhány etióp falu gyerekei elélnének egy ideig a filmben ellődözött élelmiszeren, dehát ez a film nem is nekik született. Az ötletek közül némelyik – mint a címbeli beszélő, bölcsészdoktor tyúk, a rossz és még rosszabb emberek közt szárnyaszegetten felesleges jó tündér – kidolgozatlan marad, inkább csak körítésképp szolgál a nagy attrakcióhoz, a piaci sétához és háborúsághoz.

Ami a történet magvát, a kofák és a hentesek/halasok összecsapását illeti, ezt a film igen hosszadalmasán, de itt-ott tagadhatatlan leleménnyel dolgozza fel. A piac a mai Magyarországon igazán divatos dolog. Közgazdasági fogalomként szinte varázsige, mindennapi valóságában pedig zarándokhely, primer anyagi bőségünk nemzeti jelképe. Ételben-italban, húsban, zöldségben igazán nem szűkölködünk: akárki, brit miniszterelnök-asszony, amerikai rokon, keleti látogató egyaránt láthatja ezt a piacainkon. A piaci csata néhány képi ötlete valóban szellemes, már amennyire szellemesnek ítélhetjük az élelmiszerrel tüzelő gépfegyverek alapötletét. A szereplők, akiket szinte kizárólag színészek alakítanak, egészen olyanok, mint a hazai gyerekfilmekben játszó színészek általában. Vagyis mintha egy harminc-negyven éve készült „felnőttfilmben” játszanának. Kivéve némelyikük hangját-beszédét: ezt ugyanis éppoly nehéz megérteni, akárha egy mai, experimentális filmet látnánk-hallanánk. Ahogy dokumentumfilmekben olykor már előfordul, a hangtechnika és a vetítési körülmények mai állapotában érdemes lenne feliratozni egynémely magyar játékfilmet is.

Ami a film alaphangulatát illeti, a vállalkozást szürke és unalmas konzervativizmus jellemzi. Régi, poros babaházakban játszható ilyesfajta régimódi játék. Ami mindebben talán mégis vonzó lehetne, az ódon iránti divatos nosztalgia – nos, éppen azt rombolja szét tökéletes sikerrel a poros mesén átható erőszakos aktualizálás. Amikor már-már beleringatnánk magunkat a hagyományos mese szelíd unalmába, úgynevezett „mai” poénokba ütközünk: s mire az aktuális utalások talán-talán érdekesek lehetnének, a történet ismét a hagyományos mederbe csap vissza.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5185