KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Emlékeim a régi Pekingről

Ardai Zoltán

 

A kínai filmek egzotikumát hosszú éveken át a politikai-kultúrpolitikai egzotikum jelentette az európai nézőnek, s a mi hírből szerzett előítéleteinket a hazai filmátvétel jószerivel háborítatlanul is hagyta. Mostantól másképp lesz: a Mao utáni, megélénkült és megújult kínai filmgyártás hat produkcióját láthatjuk rövidesen; elsőként az Emlékeim a régi Pekingről címűt, amely egy tajvani származású írónő, Lin Haj-jin Amerikában megjelent könyvének adaptációja.

Akciószegény, lassú film ez, de olykori, viszonylagos monotóniája is üdítően mesterkéletlen. Telített monotónia: finom, rejtett mozgások szövik át, s azok számára, akik fogékonyak az ilyesmire, szuggesztívvé is teszik.

A színteret, a húszas évek Pekingjét egy-két naptól csíkozott vagy esőtől csatakos utca, egy elhagyott kert, néhány földszintes ház udvara és szobái, és annak az iskolának a termei jelenítik meg, ahová a főszereplő hatéves kislányt, Jinget a szülei beíratják. Ezt a városrészt tisztes jómódban élő polgárok lakják. Jing apja egyetemi tanár, és szolgálót tart, aki familiáris jóviszonyban áll a család tagjaival. A napok áldott tempóban telnek. Az utcai árusok és „szolgáltatók” órák hosszat csak békésen mocorognak, üres rocskáikkal is csak ballagnak a vízhordók.

Jinget bóbitás manóként, pendelyben látjuk először, amint az iskolás kora előtti utolsó nyáron szülei házának környékén kószál és szerez barátokat az érdeklődő jóindulat merészségével. Úgy látszik, minden és mindenki jó körülötte, s ő úgy ringatózik a világ felé, mint ismeretlen birtoka felé. Baráti kapcsolatai azonban mindinkább fájdalmas élményekkel telítődnek. (Ezek a barátságok epizodikusan kapcsolódó történetecskékben jelennek meg a filmen, köztük a lány apja által is támogatott „Új ifjúság”-mozgalom egyik bujkáló tagja elfogatásának epizódjával.) Jing megébredt sejtelme, miszerint a világ rosszul, tarthatatlanul van berendezve, az élet első szakaszának elmúltát jelenti, amelyet egy másfajta bánat, a súlyosan beteg apa halála tesz végérvényessé. Az Emlékeim a régi Pekingről mégsem „fejlődési film”. Éppen bizonyos állandósága, a mű kezdő- és végpontját is (a búcsúzó képek az őszi temető képei) magábazáró homogenitása révén válik a gyerekkor elégiájává. A kislány – felnőtt szemmel nézve – fölöttébb titokzatos integritásának hatalma hatja át az egész történetet. A játékoskedvű öntudat nem töredezik, hanem teljesebb tudássá válik, a fájdalmak csak nagyobb mélységet adnak neki. A filmbeli csendek nem a feszültség, hanem a megérzés, a felfogás csendjei, s hasonlítanak a szieszta hangulatához – minden álmagasztos idegen tőlük. Visszafogott, néha szinte suttogó stílusú filmet látunk, de erő van benne: sugárzó nyugalom. Az alkotóknak felróhatunk néhány, a kelleténél szerényebb (laposabb) vagy ügyetlenebb képi megoldást, dialógust, talán kifejezéstelenül játszik egyik-másik színész – a főszerepet alakító Sen Csie semmiképpen – de mindez nem töri meg a gyengéd varázst.

„Későbbre halasztottam annak az oknak a kutatását, hogy egy ily jelentéktelen kép emléke mint adhat ekkora nagy boldogságot.” Proust e gyerekkorhoz fűződő problémájának megoldása talán ott keresendő, ahol arra is választ kapunk, mint készíthetett az Emlékeim a régi Pekingről rendezője ennyire átszellemült békéjű filmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6303