KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fame

Varró Attila

Fame – amerikai, 2009. Rendezte: Kevin Tancharoen. Írta: Allison Burnett. Kép: Scott Kevan. Zene: Mark Isham. Szereplők: Kay Panabaker (Jenny Garrison), Naturi Naughton (Denise Dupree), Kherington Payne (Alice Ellerton), Megan Mullally (Ms. Rowan). Gyártó: United Artists / Lakeshore / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 107 perc.

Az 1980-ban bemutatott (azóta gazdag televíziós és színpadi franchise-t eredményező)Fame kultusz-musicalje a zenés filmek neves auteurjének számító Alan Parker torokégető ellenmérge volt a Grease cukormázas gimi-musicaljére: a Laguardia mai napig működő new york-i művészeti középiskolájának négy esztendejét egy felcseperedő osztály küzdelmein át végigkövető történet következetesen számolta fel a boldog diákévekkel és a művészpálya szépségeivel kapcsolatos valamennyi illúziót. Nyomor, magány, prostitúció, analfabétizmus, öngyilkosság, pornográfia, kiégés, homoszexualitás, abortusz – az ironikus című Hírnév saját műfajához nem igen illő motívumokból állítja össze féltucatnyi hőse epizódokra épített cselekményszálait, hogy azután a kötelező össztánc fináléra legjobb esetben is hatalmas kérdőjellel zárja a főszereplők fejlődéstörténetét.

Az ezredfordulós MTV-másodgeneráció Americal Idolhoz, Dancelifehoz szokott szájízéhez kétségtelenül nem való ennyi keserűség: az utóbbi tévészéria 22 éves alkotótitánja, Kevin Tanchareon koreográfus-turnérendező-klipkészítő szaktudására bízott idei remake így aztán nem csak édes kamaszpofikra cseréli az eredeti lúzerarcokat, duplájára növeli a diegetikus dalbetétek számát (amitől hősei menten dalra fakadnak, amint egy nyitott zongorafedelet látnak), valamint látványos Luhrman-, Fosse-hommage-okat varázsol a tánctermi gyakorlatokból és diákbulikból – de a harmadév mélypontja után eredményesen, ha nem is túl meggyőzően fordítja szinte valamennyi diák sorsát napfényesre. Teljesen érthető, hogy az új verzió új karaktereket talál a korszellemhez, friss slágerekre cseréli a ódon soundtracket (a két Oscar-jelölt dal kivételével, bár a remek főcímdal átiratának csak a záróstáblista jut) és ingerbőre stilizált halloween-betétet farag a legendás 46. utcai spontán diáktáncból: az viszont igen szomorú kortanulság, hogy képtelen a kudarcnak, bukásnak akár csak az árnyékával is szembesíteni tizenéves célközönségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10008