KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nők férfiak nélkül

Vincze Teréz

­Zanan-e bedun-e mardan – német-osztrák-francia, 2009. Rendezte: Shirin Neshat. Írta: Shahrnoush Parsipour regényéből Shirin Neshat, Shoja Azari. Kép: Martin Gschlacht. Zene: Ryuichi Sakamoto. Szereplők: Shabnam Toloui (Munis), Pegah Ferydoni (Faezeh), Arita Shahrzad (Farrokhlagha), Tóth Orsolya (Zarin). Gyártó: ARTE / ZDF / ORF. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 95 perc.

 

Shirin Neshat iráni származású, Amerikában élő rendezőnő első egész estés rendezése az előzetes információk alapján izgalmasnak ígérkezett. A rendező eredetileg nemzetközi hírű fotográfus, ami gondosan komponált vizuális világot ígért. A téma az iráni történelem, női sorsok bemutatásán át, feminista színezettel. A film részben meg is felel a várakozásnak: látványos, világokat magukba sűrítő, szimbolikus erejű képekkel mesél drámai, ugyancsak szimbolikus súlyú női sorsokról. Hogy az egészből mégsem lett jelentős film, talán éppen abból adódik, hogy a látványos fotográfiák nem feltétlenül helyettesítik az időben kibontakozó történetet és a működőképes karaktereket.

A Nők férfiak nélkül 1953-ban játszódik, amikor Pahlavi sah nyugati segítséggel katonai diktatúrát vezet be Iránban. A történeti háttér előtt négy női sors fonódik össze: egy lázadó lelkületű nő, aki öngyilkossága után már csak szellemként van jelen a történetben; egy bordélyházból menekülő kurtizán (Tóth Orsi alakítása); egy férjét elhagyó középkorú nő és egy nemi erőszak áldozatául esett fiatal lány. A figurák didaktikusan tömörítik magukba az iráni nőkről a nyugatiak által elgondolható kliséket, sőt, a Tóth Orsi által megformált figura úgy tűnik, még ezen is túlmegy: magának a szenvedő és eltiport iráni nemzetnek lesz szimbóluma.

Ebben a filmben minden túl szép, túl artisztikus: a bordélyháztól az elhagyott kerti villáig minden úgy néz ki, mintha a Vogue egész oldalas reklámfotója lenne. A film vizualitása sokkal inkább juttatja eszünkbe Hollywoodot, mint a legjelentősebb iráni filmeket. Ami önmagában nem baj, hiszen Iránról nem csak egyféleképpen lehet mesélni, és ebben a filmben a mesei, misztikus jelleg központi szerepű. Ez némiképp magyarázza a látvány- és karakterbeli túlzásokat, de vigaszt nem igazán nyújt, miközben a lassítva hulló leplek és a gyorsítva gomolygó felhők vizuális kliséi mindent maguk alá temetnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10327