KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik

Pápai Zsolt

Wall Street: Money Never Sleeps­ – amerikai, 2010. Rendezte: Oliver Stone. Írta: Allan Loeb, Stanley Weiser, Oliver Stone. Kép: Rodrigo Prieto. Zene: Craig Armstrong. Szereplők: Michael Douglas (Gordon Gekko), Shia LaBeouf (Jacob), Carey Mulligan (Winnie), Josh Brolin (James), Susan Sarandon (Sylvia). Gyártó: Edward R. Pressman Film. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 135 perc.

 

A mögöttünk hagyott botrányévtized napra-nap szállította a szaftos politikai és társadalmi eseményeket, a közismerten efféle témákra szakosodott Oliver Stone azonban mit sem tudott kezdeni ezekkel. Aranykorszakában lehetett őt gyűlölni, de kétségtelenül volt valami lehengerlő abban, ahogyan újra és újra odahajított egy-egy slágertémát a szélesebb közönségnek, illetve ahogyan filmjeivel – úgymond – tematizálta a közbeszédet. Az ezredfordulóra éppen ez a képessége veszett el. Úgy hiányzott neki a 2008-as gazdasági válság, mint egy falat kenyér, részben a téma potenciálisan nagy közönségvonzása miatt, részben pedig azért, mert egyik korábbi sikerfilmje folytatásának lehetőségét ígérte.

Sajnos azonban Stone most sem a régi formáját hozza, sőt a Wall Street 2. az elmúlt évekbeli munkáinál is jobban mutatja az elerőtlenedését. Nem mintha rossz film lenne, precízen összerakták: itt-ott ugyan elakadva, de működik a dramaturgiai gépezete, az enteriőrök ihletettek, a dialógusok a helyükön vannak (néha még ütnek is), a színészek is jók, és így tovább. Csakhogy több ponton maníros, sőt számos pillanatban kifejezetten édeskés a hangütés, és a rendező odáig megy, hogy a szentimentalizmus oltárán még egész életművének egyik legeltaláltabb figuráját – az über-romlott Gordon Gekkót – is feláldozza.

Szemmel láthatóan nem könnyen lépi ezt meg, húzza-halasztja a döntést, de végül mégis meglépi. Közben izzadva próbálja a szép lassan kikerekedő családi melodrámát exkluzívvá suvickolni, eltüntetni a jellegtelenség nyomait, és szerzőiséggel feltölteni a jeleneteket. Nem jár sok sikerrel. Csupán semmitmondó cameókra, néhány artisztikusabb beállításra, meg a válság kapcsán a világsajtóban úton-útfélen emlegetett „buborék-metafora” enervált és közhelyes vizualizálására futja az erejéből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10365